Rosberget tisztázták, Alonso hülyét kapott

2012. április 23., hétfő 11:00

Felmentették Nico Rosberget jópár órával a Bahreini GP leintése után, vagyis nem szorította le sem Lewis Hamiltont, sem Fernando Alonsót.

A mercis látszólag előbb az angolt, aztán a spanyolt terelte le, ám a felügyelők megnézték a felvételeket, meghallgatták az érintetteket, és úgy döntöttek, nem történt szabálytalanság.

"Rosberg folyamatosan egy irányba mozdult. Ha Hamilton autójának nagy része Rosberg autója mellett lett volna, miközben Rosberg autója a pályán marad, akkor Rosberg manővere szabálytalan lett volna" - hangzik a kissé nyakatekert hivatalos indoklás, de igaza van.

Rosberg ugyanis csak egyszer váltott irányt, ami megengedett, és  - a legfontosabb -, hogy az irányváltást még az előtt kezdte, hogy Hamilton megkezdte volna az előzőmanővert. Alonsóval pedig maximum egyszerre mozdult, de semmiképp sem utána. Arról már nem tehet, hogy támadói aztán követték őt végig a pályán. Sőt, Hamilton a pályán kívülre is.

Alonso nem ért egyet a határozattal. Az újságíróknak azt mondta, "ha ott bukótér helyett fal van, valószínűleg nem lennék most itt magukkal", majd a döntés után ezt twittelte: "Vicces versenyek jönnek. Úgy lehet védekezni, ahogy tetszik, és lehet előzni a pálya mellett is. Jó szórakozást!".

Érdemes Rosberg védekezését összevetni Michael Schumacher két évvel ezelőtti, hungaroringi, Barrichello elleni klasszikusával, amikor a brazilt majdnem a falra kente. Jól látszik, hogy ott Barrichello mozdul először, Schumacher erre reagál. A mostani FIA-indoklásra vetítve pedig - Barrichello autójának nagy része Schumacher autója mellett volt, miközben Schumacher a pályán maradt, vagyis Schumacher manővere szabálytalan. Annak idején büntették is a hétszeres bajnokot, sőt, elnézést kért Barrichellótól.

RSS

A világbajnokság állása

  1. 107  Sebastian Vettel
  2. 86  Kimi Räikkönen
  3. 78  Fernando Alonso
  4. 62  Lewis Hamilton
  5. 57  Mark Webber
  6. 47  Nico Rosberg
  7. 45  Felipe Massa
  8. 28  Paul di Resta
  9. 26  Romain Grosjean
  10. 25  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 164  Red Bull Racing-Renault
  2. 123  Ferrari
  3. 112  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.
  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!