Nico Rosberg nyerte a Kínai Nagydíjat

2012. április 15., vasárnap 11:17

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat, mögötte a  két mclarenes brit, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett a második és a harmadik helyen Sanghajban. Hamilton a harmadik hellyel az élre került a pontversenyben.

A 27 esztendős német-finn, aki pályafutása első világbajnoki futamát szerezte, rajt-cél győzelmet aratott. Remekül rajtolt, az első körökben azonnal elhúzott csapattársától, Michael Schumachertől.

A második helyről rajtoló hétszeres exbajnok műszaki hiba miatt a 13. körben kénytelen volt feladni a versenyt: a németnek a kerékcseréjét rontották el, jobb első kereke miatt kényszerült feladni a futamot. A vb-címvédő német Sebastian Vettel a 11.-ről rajtolva az ötödik lett csapattársa, Mark Webber mögött.

A McLarenek jól mentek, de Button és Hamilton is húsz másodperces hátrányban végzett a győztes Maercedes mögött, esélyük sem volt a győzelemre. Webber 4., Vettel ötödik lett, míg Kimi Raikkönen rossz boxtaktikája miatt kiszorult a tízből, és csak 14.-ként végzett.

Kínai Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Nico Rosberg Mercedes 56 Winner 1 25
2 Jenson Button McLaren-Mercedes 56 +20.6 mp 5 18
3 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 56 +26.0 mp 7 15
4 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 56 +27.9 mp 6 12
5 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 56 +30.4 mp 11 10
6 Romain Grosjean Lotus-Renault 56 +31.4 mp 10 8
7 Bruno Senna Williams-Renault 56 +34.5 mp 14 6
8 Pastor Maldonado Williams-Renault 56 +35.6 mp 13 4
9 Fernando Alonso Ferrari 56 +37.2 mp 9 2
10 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 56 +38.7 mp 3 1
11 Sergio Perez Sauber-Ferrari 56 +41.0 mp 8
12 Paul di Resta Force India-Mercedes 56 +42.2 mp 15
13 Felipe Massa Ferrari 56 +42.7 mp 12
14 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 56 +50.5 mp 4
15 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 56 +51.2 mp 16
16 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 56 +51.7 mp 24
17 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 56 +63.1 mp 17
18 Vitaly Petrov Caterham-Renault 55 +1 kör 19
19 Timo Glock Marussia-Cosworth 55 +1 kör 20
20 Charles Pic Marussia-Cosworth 55 +1 kör 21
21 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 55 +1 kör 22
22 Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 54 +2 kör 23
23 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 53 +3 kör 18
Ret Michael Schumacher Mercedes 12 +44 kör 2

Újabb cikkünk ebben a témában:

Rosberg: Laza vagyok, boldog és feldobott - 2012.04.15.
Első futamgyőzelem 111. próbálkozásra, nyert a Merci.
RSS

A világbajnokság állása

  1. 89  Sebastian Vettel
  2. 85  Kimi Räikkönen
  3. 72  Fernando Alonso
  4. 50  Lewis Hamilton
  5. 45  Felipe Massa
  6. 42  Mark Webber
  7. 26  Romain Grosjean
  8. 26  Paul di Resta
  9. 22  Nico Rosberg
  10. 17  Jenson Button

A konstruktőri vb állása

  1. 131  Red Bull Racing-Renault
  2. 117  Ferrari
  3. 111  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Pihentető nyári hétköznapok
    Pihentető nyári hétköznapok Pihenjen Kerekegyházán! Félpanziós ellátás és sok izgalmas program várja!
  • Bulgária
    Bulgária Tengerpart, kiváló éghajlat, gyönyörű természet, sajátos kultúra - Várja Önt Bulgária!
  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.