HIRDETÉS

Webber ajándékba kapta a Brazil GP-t

2011. november 27., vasárnap 18:59

Igen unalmas, de rejtélyes zárófutamot nyert meg Mark Webber Brazíliában, az érdekességeket inkább sikerének körülményei adták.

Az első: a start előtt 90 százalékra mondták, hogy esni fog, ennek ellenére verőfényes napsütésben ment a futam az elejétől a végéig.

A második: Sebastian Vettel másodikként jött be, mert a 30. körben elengedte csapattársát váltóhibára hívatkozva - a bajnoknak rimánkodtak a rádión, lassítson, mert gond van a fokozatokkal. Kis időre megtette, ekkor ment el Webber, majd visszagyorsult a német, és háromszor leggyorsabb kört futott.

Jenson Button lett a harmadik, újra nagyot vezetett, remek csatában előzte és verte meg a negyedik Fernando Alonsót.

Lewis Hamilton az ötödik helyről állt ki a hajrá kezdetén, váltóhibával. Neki is szóltak, mint Vettelnek, ám neki azt mondták, nincs mit tenni, menjen, ahogy tud, aztán vagy kibírja, vagy nem. Nem bírta, az angol leparkolt.

19 év után újra volt Senna-Schumacher ütközés, 92-ben Ayrtonnal ütközött a német, most a brazil unokaöccsével, és ő húzta a rövidebbet, defekt miatt rengeteg időt veszített. A renault-s áthajtásos büntetést kapott.

Webber idei első győzelmével harmadikként végzett a világbajnokságban Button mögött és Alonso előtt.

A dobogón a 11 futamsikerrel záró Vettel sem volt csalódott, jót pezsgőzött a tavalyi Magyar GP óta először győztes csapattársával és a kalocsais overallos Buttonnal.

Brazil Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Mark Webber RBR-Renault 71 Winner 2 25
2 Sebastian Vettel RBR-Renault 71 +16.9 mp 1 18
3 Jenson Button McLaren-Mercedes 71 +27.6 mp 3 15
4 Fernando Alonso Ferrari 71 +35.0 mp 5 12
5 Felipe Massa Ferrari 71 +66.7 mp 7 10
6 Adrian Sutil Force India-Mercedes 70 +1 kör 8 8
7 Nico Rosberg Mercedes GP 70 +1 kör 6 6
8 Paul di Resta Force India-Mercedes 70 +1 kör 11 4
9 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 70 +1 kör 16 2
10 Vitaly Petrov Renault 70 +1 kör 15 1
11 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 70 +1 kör 13
12 Sebastien Buemi STR-Ferrari 70 +1 kör 14
13 Sergio Perez Sauber-Ferrari 70 +1 kör 17
14 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 70 +1 kör 12
15 Michael Schumacher Mercedes GP 70 +1 kör 10
16 Heikki Kovalainen Lotus-Renault 69 +2 kör 19
17 Bruno Senna Renault 69 +2 kör 9
18 Jarno Trulli Lotus-Renault 69 +2 kör 20
19 Jerome d'Ambrosio Virgin-Cosworth 68 +3 kör 23
20 Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 68 +3 kör 22
Ret Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 61 +10 kör 21
Ret Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 46 váltó 4
Ret Pastor Maldonado Williams-Cosworth 26 +45 kör 18
Ret Timo Glock Virgin-Cosworth 21 +50 kör 24

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől