HIRDETÉS

Vettel KERS nélkül is nyert Malajziában

2011. április 10., vasárnap 11:51 |

Sebastian Vettel megnyerte a szezon második futamát is, a Maláj GP-t. A világbajnok remekül eljött, mögéje Nick Heidfeld zárkózott fel a hatodik helyről indulva, Hamilton harmadikként vette az első kanyart.

Az első kerékcserénél a Renault gyorsan visszaesett, kialakult a Vettel, Hamilton, Button-sorrend. A német biztosan állt az élen, amikor 26 körrel a vége előtt, alig túl a féltávon közölték vele, nem használhatja tovább a KERS-et, amit szombati pole pozíciójához és a futamra is nélkülözhetetlennek tartott.

Ennek ellenére Vettel nem lassult, sőt, még jobban otthagyta Hamiltont, vagyis a Red Bull felkészülhetett rá, nem kiforrott rendszerét elveszítheti, és mással kell megoldania a plusz 80 kieső lóerőt. Vettel később elmondta, a KERS összevissza működött, a hajrában néha tudta használni megint.

Úgy tűnt, Hamilton jó helyzetben van, mert kemény gumival állt két kerékcsere után, de hamar kiderült, az sem bír sokkal többet a lágynál, így a stratégiai előny elszállt.

Az angol autója le is lassult a hajrára, Button kerékcserénél került eléje, Alonso feljött a sarkába. A spanyol viszont hibázott, nekikoccant a McLaren jobb hátuljának, összetörte saját bal első szárnyát, és visszaesett a szárnycsere miatt.

Hamiltont megelőzte Heidfeld, Webber elől kicsúszott az angol a kopott kemény gumi miatt, le is cseréltette, lemaradt.

Vettelnek az élen, Buttonnak a második helyen semmi gondja nem akadt, Heidfeld kitartott a harmadik helyen a támadó Webber előtt. Massa és Alonso az 5-6. helyen, Hamilton a 7.-en végzett.

Vettel simán vezeti a bajnokságot továbbra is, a futam a várt eső elmaradása ellenére is változatos volt, egész sok előzéssel. Egy hét múlva Kínai GP.

Maláj Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Sebastian Vettel RBR-Renault 56 1:37:39.832 1 25
2 Jenson Button McLaren-Mercedes 56 +3.2 mp 4 18
3 Nick Heidfeld Renault 56 +25.0 mp 6 15
4 Mark Webber RBR-Renault 56 +26.3 mp 3 12
5 Felipe Massa Ferrari 56 +36.9 mp 7 10
6 Fernando Alonso Ferrari 56 +57.2 mp 5 8
7 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 56 +66.4 mp 10 6
8 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 56 +69.9 mp 2 4
9 Michael Schumacher Mercedes GP 56 +84.8 mp 11 2
10 Paul di Resta Force India-Mercedes 56 +91.5 mp 14 1
11 Adrian Sutil Force India-Mercedes 55 + 1 kör 17
12 Nico Rosberg Mercedes GP 55 +1 kör 9
13 Sebastien Buemi STR-Ferrari 55 +1 kör 12
14 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 55 +1 kör 13
15 Heikki Kovalainen Lotus-Renault 55 +1 kör 19
16 Timo Glock Virgin-Cosworth 54 +2 kör 21
17 Vitaly Petrov Renault 52 baleset 8
Ret Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 46 Rear wing issue 23
Ret Jerome d'Ambrosio Virgin-Cosworth 42 baleset 22
Ret Jarno Trulli Lotus-Renault 31 kuplung 20
Ret Sergio Perez Sauber-Ferrari 23 baleset 16
Ret Rubens Barrichello Williams-Cosworth 22 hidraulika 15
Ret Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 14 hidraulika 24
Ret Pastor Maldonado Williams-Cosworth 8 Engine misfire 18

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől