HIRDETÉS

Vettel oktatott, Petrov bajnokokat vert

2011. március 27., vasárnap 10:26

Könnyedén, rajttól célig vezetve nyerte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat Sebastian Vettel, Lewis Hamilton váratlan második, Vitalij Petrov szenzációs harmadik.

A KERS nélkül versenyző világbajnok már a rajtnál nagyon eljött, Hamilton elfoglalta a második pozíciót, ők ketten itt be is fejezték a versenyzést, elhúztak, a német különösen, már az első körben másodpercekkel.

Mark Webber harmadik volt, de stratégiája miatt Petrov a futam kétharmadánál eléje került: az ausztrál háromszor, az orosz csak kétszer cserélt kereket.

Webbert sorozatos hibái miatt - lecsúszott a fűre -, a gyengén rajtoló Fernando Alonso is le tudta hagyni, de az ő három kiállása is esélytelen volt Petrov ellen. A ferraris végül negyedik lett, a Renault sarkában, de előzési sansz nélkül.

Webber gondokkal küzdve jött be ötödiknek Jenson Button előtt: a tavaly előtti bajnokot a futam negyedénél kanyarlevágásért büntették, szabálytalanul előzte Massát, így lemaradt az élmezőnytől.

Élete első futamán, ráadásul a harmadik fajta, egykiállásos taktikával hetedik lett a teszteken már villogó sauberes Sergio Perez. A mexikói verte csapattársát, a nagyra értékelt Kamui Kobajasit is.

Szinte katasztrofálisan szerepelt a Mercedes, Schumacher korai defekt után hamar kiállt műszaki gonddal, míg Nico Rosberget Rubens Barrichello lökte ki, illetve ment bele úgy, hogy a németnek fel kellett adnia.

A futam összességében átlagos volt: a várt gumikopás elmaradt, az állítható szárny és a KERS nem hozott több előzést, így látványban semmi nem változott az előző évekhez képest.

A világbajnokság két hét múlva Malajziában folytatódik.

Ausztrál Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Kör Idő R Pontok
1 Sebastian Vettel RBR-Renault 58 1:29:30.259 1 25
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 58 +22.2 mp 2 18
3 Vitaly Petrov Renault 58 +30.5 mp 6 15
4 Fernando Alonso Ferrari 58 +31.7 mp 5 12
5 Mark Webber RBR-Renault 58 +38.1 mp 3 10
6 Jenson Button McLaren-Mercedes 58 +54.3 mp 4 8
7 Felipe Massa Ferrari 58 +85.1 mp 8 6
8 Sebastien Buemi STR-Ferrari 57 +1 kör 10 4
9 Adrian Sutil Force India-Mercedes 57 +1 kör 16 2
10 Paul di Resta Force India-Mercedes 57 +1 kör 14 1
11 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 57 +1 kör 12
12 Nick Heidfeld Renault 57 +1 kör 18
13 Jarno Trulli Lotus-Renault 56 +2 kör 20
14 Jerome d'Ambrosio Virgin-Cosworth 54 +4 kör 22
NC Timo Glock Virgin-Cosworth 49 +9 kör 21
DSQ Sergio Perez Sauber-Ferrari 58 +65.8 mp 13
DSQ Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 58 +76.8 mp 9
Ret Rubens Barrichello Williams-Cosworth 48 váltó 17
Ret Nico Rosberg Mercedes GP 22 baleset 7
Ret Heikki Kovalainen Lotus-Renault 19 Water leak 19
Ret Michael Schumacher Mercedes GP 19 Puncture damage 11
Ret Pastor Maldonado Williams-Cosworth 9 váltó 15

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől