HIRDETÉS

Megúszta a Ferrari a német csapatsorrendet

2010. szeptember 8., szerda 19:24
A Párizsi FIA-ülésen nem súlyosbítják a Német Nagydíj után kiosztott pénzbüntetést, sőt, a szabályt módosíthatják.

Nem bünteti tovább a Ferrarit a FIA a hockenheimi elengedés miatt, amikor Felipe Massa szándékosan adta át az első helyet csapattársának, Fernando Alonsónak. Az első értesülés a Reuters hírügynökségtől származott, aminek Sticchi Damiani, az olasz autós szövetség elnöke árulta el a Motorsport Világtanács (MV) döntését még a hivatalos bejelentés előtt. Este kilenc körül aztán a FIA is megerősítette a hírt.

Az istállónak a Német GP után rögtön százezer dollárt kellett fizetnie a csapatutasításokra vonatkozó szabály megsértéséért, de az MV nem súlyosbított: nem a főnökök utasították Massát, hanem önszántából engedte el Alonsót.

A Gazzetta dello Sport egy másik olasz sportvezetőtől azt az információt kapta, a FIA eltörölheti a csapatsorrendet, ami 2002 óta tilos a Forma-1-ben. Később ezt is megerősítette a szövetség, annyi pontosítással, hogy az előírások felülvizsgálatát javasolta.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....