Vettel: Elaludtam az újraindulást

2010. augusztus 2., hétfő 15:01
Megnyert Magyar GP-t veszített el a német figyelmetlensége miatt, még a célban sem tudta, miért büntették meg. Így is harcban van a világbajnokságért.

Biztos győzelmet veszített a Hungaroringen Sebastian Vettel, amikor túlságosan lemaradt csapattársa mögött a Magyar Nagydíjon: a biztonsági kocsi mögött haladt a mezőny, de ő nagyon lassan ment, több mint tízautónyival hátrébb esett az ausztráltól, ami szabálytalan.

"Túlzottan a rádióra figyeltem, de az megszakadt, így nem hallottam semmit. Utasításokra vártam, nem vettem észre, hogy kialszik a biztonsági kocsi fénye, így a kör végén indulunk. Általában ilyenkor az első lemarad a kocsi mögött, de Mark tapadt rá, így azt gondoltam, van még egy körünk. Aztán megláttam Markot, és hogy megy kifelé a biztonsági autó, ekkor jöttem rá, megyünk. Elaludtam az újraindulást" - nyilatkozta a BBC-nek Vettel.

A történet nem teljesen tiszta, valószínű, hogy Vettel nem kifejezetten az új rajtnál, hanem a biztonsági szakasz korábbi fázisában vétett a szabály ellen, amikor a célegyenesben szabad szemmel nézve is egyértelműen kijelenthetően több mint tízautónyival le volt maradva Webbertől. Az előírás nem csak az utolsó biztonsági körre, de a teljes lassú periódusra vonatkozik, ám erről Vettel nem beszélt.

Az időmérőn félelmetesen gyors volt a német, a futam elején még gyorsabb, a 16. körben, amikor jött a biztonsági kocsi, már jóval több, mint tíz másodperccel verte a második Fernando Alonsót.

"Jött a büntetés, nem értettem, mi történik, azt sem, hogy miért büntettek meg, a verseny után mondta meg valaki. Nem volt szerencsém, teljesen simán meg lett volna a futam, de legalább a dobogót megmentettem" - mesélte Vettel, aki a depóban végig mutogatott, miközben teljesítette a kiszabott boxáthajtást.

Harmadik lett, a világbajnokságban is feljebb jött, harmadik, és csak tíz ponttal van a vezető Webber mögött. Csapata, a Red Bull hétfőn arra bíztatta, ne keseredjen el a kihagyott lehetőség miatt.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.

F1

Raikkönen bejáratta az E20-ast
Az igazi teszt kedden indul, de a fíling az új Lotusszal már megvan. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

hirdetés