Vettel: Gyakorlatilag semmivel nyertem

2010. július 25., vasárnap 00:01
A német két ezredmásodperccel első, nem tökéletes körrel. A második spanyol is örül, mert egy év után visszakerült az első sorba.

"Érdekelne, mekkora távolság két ezredmásodperc" - nyilatkozta a Német Nagydíj időmérője után Sebastian Vettel, amikor ilyen különbséggel megszerezte az első rajthelyet Fernado Alonso előtt.

A spanyol végig vezetett az időmérőn, a német az utolsó körével verte meg.

"Fernando nagyon erős volt, a Ferrari versenyképes. Egy köröm maradt, hogy összehozzam, szoros volt, nem sikerült 100 százalékosan, néhol átmentem a határon, de elég lett, bár gyakorlatilag semmivel győztem. Először vagyok pole-on itthon, de vasárnap kemény csatára számítok a piros autók ellen" - mesélte Vettel.

Alonso sem volt csalódott, egy év - a tavalyi Magyar GP - után indulhat újra az első sorból.

"Boldognak kell lennünk, mivel először vagyok elöl idén. Tíz verseny után sikerült, kicsit elhúzódott, de most tényleg az első pozícióért hajthattunk, előre léptünk. Nagyon bízom a kocsiban, a pole-t elvesztettük, de a pontokat holnap osztják" - mondta Alonso.

A Ferrari szereplése kissé váratlan, az még neki is, hogy az időmérő döntő harmadában is versenyben volt az idei 11 első rajthelyből 10-et besöprő Red Bullal.

"A Red Bull az utolsó harmadban mindig hozzá tud tenni valamit, és elhúz, meg is lepett, hogy ennyire közel vagyok."

A vasárnap két órakor induló futamon nagy párbajra lehet számítani, nagyon úgy tűnik, már a harmadikként induló Felipe Massának sem lesz esélye a győzelemre.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok