HIRDETÉS

Button újra együtt Michibata modellel

2010. július 16., péntek 14:56
Májusban egyedülálló volt, júliusra újra megtalálta régi szerelmét Jenson Button. A japán Jessica Michibata a legutóbbi nagydíjra is elkísérte az angol Forma-1-es világbajnokot.

A tavalyi világbajnok Jenson Button negyedik lett a Brit Nagydíjon vasárnap, de előfordulhat, sokkal jobban örült annak, hogy korábbi szerelmével újra együtt van.

A McLaren pilótáját és a japánt modellt, Jessica Michibatát egy londoni japán étteremben látták, a Daily Mail beszámolója szerint mindketten sugároztak a boldogságtól.

Az sem zavarta őket, hogy egy lesifotós állt az étterem előtt, a fehérneműmodell boldogan mutogatta fekete ruháját, és ehhez illő fekete magassarkúját.

A versenyben 133 ponttal jelenleg második helyen álló pilóta ügynöke még májusban azt mondta, szakítottak, egyrészt a távolság  miatt, másodsorban azért, mert Button a versenyzésre akar koncentrálni.

Button csapattársa, Lewis Hamilton is szakított Nicole Scherzinger énekesnővel, de rájöttek, nem tudnak egymás nélkül élni. Buttonnal is ugyanez történhet.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....