A Red Bull Vettelnek adta Webber szárnyát

2010. július 10., szombat 18:51
Két új első szárny volt, Vettelé reggel eltört, így az időmérőre a megmaradtat levették az ausztrál gépéről, és a németére tették, mert jobban áll a pontversenyben.

Új első légterelőt gyártott a Brit Nagydíjra a Red Bull, egyet-egyet Sebastian Vettel és Mark Webber autójára. A szabadedzéseken kiderült, a konstrukció picivel jobb, mint az eddigi, a régivel felváltva próbálgatta mindkét pilóta.

Vettel autójáról viszont menet közben leesett, és eltört a szombat reggeli szabadedzésen az új szárny, így nem használhatta az időmérőn. Csakhogy a csapatfőnök Chris Horner úgy döntött, szereljék le Webberéről, és adják Vettelnek az új alkatrészt.

Vettel bő egy tizedmásodperccel nyerte az időmérőt Webber előtt, aki nem látszott túl boldognak a sajtótájékoztatón.

Az autosport.com újságírója, Jonathan Noble jegyezte le az interjút, amit valószínűleg több újságíró társával együtt készített Chris Horner csapatfőnökkel a kvalifikáció után.

"Döntenem kellett, sajnos csak egy szárny maradt, és mivel Vettel jobban áll a pontversenyben, ő kapta meg. Jobban ment vele a harmadik szabadedzésen, és péntek este kiderült, jobban bejött neki a módosítás, mint Webbernek" - indokolta lépését Horner.

Vettelnek 115, Webbernek 103 pontja van, a győzelemért 25 pont jár.

Horner tagadta, hogy Vettel lenne az első számú pilótája: "Nem hinném, hogy ez a helyzet, csak néha bonyolult döntéseket kell hoznom. Ez az első ilyen eset. Összességében a csapat határozott így".

Az eset azért kínos, mert a két versenyző néhány hete összeütközött, és az istálló tanácsadója, Helmuth Marko nyíltan vádolta Webbert a baleset okozásával, ami miatt Hornernek magyarázkodnia kellett. A menedzser állítja, a továbbiakban is "a legjobb és legsportszerűbb módon fogják segíteni mindkét pilótájukat".

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Lebüntették, mert nem adott büntetőt
A brazil bírót fellökték, körbevették, a rendőrök szedték le róla a reklamáló játékosokat.

F1

Aggódnak a Ferrarinál
Az F2012 a teszt első három napján nem hozta az elvárásokat, Massával és Alonsóval is csak a középmezőnyre volt jó.

Shopline

C-Travel ajánlatok