HIRDETÉS

Nico Rosberg: A Mercedes katasztrófa

2010. július 3., szombat 12:39
A télen a Williamstől a Mercedeshez szerződött pilóta arra számított, nyerő autója lesz, Valenciában viszont már volt csapatának kocsijai is verték.

Kiakadt a Mercedes egyre gyengébb szereplése miatt Nico Rosberg, az istálló egyik pilótája. A német az Európa GP-n 12. helyről indulhatott, 10. lett a futamon. Az időmérőn simán megverte excsapata, a Williams mindkét kocsija, a versenyen Rubens Barrichello negyeddiként végzett, húsz másodperccel előtte.

"A csapat tudja, hogy a gumikkal van gond. Hetekig azt mondogattuk, hogy közelítünk az élmezőnyhöz, de semmi nem történik, sőt visszafejlődünk. Ez katasztrófa" - nyilatkozta a német Express című lapnak.

A Mercedes a kezdetek óta az idén keskenyebb első kerekekkel küszködik, a másik pilótának, Michael Schumachernek egyáltalán nem fekszik a változtatás. Rosberg a szezon elején még fejlődött, de hamar megállt ő is.

"Mire is számíthatnék, ha 12. vagyok a Williamsek mögött, amik két hete még sehol nem voltak? Azért jöttem a Williamstől a Mercedeshez, mert azt gondoltam, hogy itt nyerő kocsim lehet" - mondta a télen csapatot váltott pilóta.

Schumacher már hetekkel ezelőtt kijelentette, már 2011-re dolgoznak, Ross Brawn csapatfőnök szerint ha a legközelebbi újításaik sem jönnek be, még komolyabban a következő szezonra kell koncentrálniuk.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől