Vettel nyert, Webber túlélte Valenciát

2010. június 27., vasárnap 13:57
A német rajttól célig vezetett, csapattársa nagy bukást úszott meg. Hamilton büntetéssel is 2., a 3. Buttont és még majdnem fél tucat pontszerzőt vizsgálnak.

Izgalmas és változatos Európa Nagydíjat nyert meg Sebastian Vettel Valenciában, Lewis Hamilton biztos második, harmadik dobogós viszont még nincs, mert a tíz pontszerzőből ötöt vizsgálnak a biztonsági autós szabályok megsértése miatt.

Vettel végig vezetett, Hamilton és Alonso már az első kanyarban megelőzte a másodikként rajtoló Webbert, aki visszaesett, hamar kereket cserélt, majd a 10. körben hatalmas bukást úszott meg. Kovalainen lassú Lotusát akarta előzni, de túl későn vágott ki mögüle, a hátsó kerekére futott, a Red Bull szaltózott egyet a levegőben, majd orrára és hátuljára esett. A gép visszaállt a hasára, és még úgy ötven métert csúszott, amíg a gumifalba ütközött.

A pilótának nem lett baja, azonnal kidobta a kormányt, és kiszállt, a futam biztonsági kocsi alatt folytatódott.

Az élmezőny gyorsan kereket cserélt, Vettel maradt az élen, Hamilton a második helyen, de később kiderült, az angol megelőzte a biztonsági kocsit, amikor az már gyakorlatilag a pályán volt. Áthaladó büntetést kapott, csakhogy ekkorra úgy elhúzott a harmadik Kobajasitól, hogy a boxáthajtás után is simán visszajött másodiknak.

Alonso és a Ferrari már a rádióbeszélgetéseiben kiakadt, mert a spanyol a 10. helyre esett vissza azzal, hogy betartotta a szabályokat, és nem ment el az SC mellett. (Nem kizárt, a McLaren tudatosan vétett, különben Hamilton is a tíz környékére esett volna vissza.)

Vettel és Hamilton elhúzött elöl, Kobajasi csak három körrel a vége előtt esett túl a kötelező kerékcserén, addig feltartotta Buttonékat. Nem sokkal előbb derült ki, hogy az angol, a 4-6. helyen befutó Barrichello, Kubica és Sutil túl gyors kört futottak a biztonsági kocsi alatt, így az FIA vizsgálatot indított ellenük, aminek eredménye csak jóval a leintés után lesz meg.

A hetedik helyen Kobajasi végzett, aki az utolsó előtti körben Alonsót, az utolsóban, sőt, az utolsó kanyarban Buemit előzte meg. A svájci így 8., a spanyol 9. - tisztán -, a 10. de la Rosa szintén 20-25 másodperces büntetést kaphat.

Hivatalos végeredmény még nincs, annyi biztos, hogy Hamilton továbbra is vezetni fogja a világbajnokságot, 127 pontja van. Vettel egyelőre harmadik 115-tel, Webber 103-mal áll, a többiek eredménye bizonytalan, később derül ki.

Az Európa GP nem hivatalos végeredménye

 1.  Vettel        Red Bull-Renault           1h40:29.571
2. Hamilton McLaren-Mercedes + 5.042
3. Button McLaren-Mercedes + 7.658
4. Barrichello Williams-Cosworth + 20.627
5. Kubica Renault + 22.122
6. Sutil Force India-Mercedes + 25.168
7. Kobayashi Sauber-Ferrari + 30.965
8. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 31.299
9. Alonso Ferrari + 32.809
10. De la Rosa Sauber-Ferrari + 42.414
11. Petrov Renault + 43.287
12. Rosberg Mercedes + 44.382
13. Liuzzi Force India-Mercedes + 45.890
14. Massa Ferrari + 46.621
15. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 48.239
16. Schumacher Mercedes + 48.826
17. Di Grassi Virgin-Cosworth + 1 kör
18. Chandhok HRT-Cosworth + 2
19. Glock Virgin-Cosworth + 2
20. Senna HRT-Cosworth + 2
21. Trulli Lotus-Cosworth + 4

A valenciai Európa Nagydíj körről körre

14:00: Elindultak az autók a felvezető körre.

Rajt: Vettel jól eljött, Webber beragadt, Hamilton és Alonso is megelőzte, sőt, az angol majdnem a németet is.

1.: A két autó valószínűleg össze is ért, Alonso így támadni tudta Hamiltont, de előzni nem. A mclarenes azt mondja, valami vibrál a kocsin a koccanás miatt, ennek ellenére lerázta Alonsót a kör végére.

2.: Vettel, Hamilton, Alonso, Massa, Kubica az első öt, Webber kilencediknek esett vissza.

4.: Hamilton első szárnyából az első kanyarban letört egy darab, de nem látszik a tempóján.

6.: Kicsit beállt az élmezőny, nincsenek csaták, szétszakadt az első öt. A hatodik Button is kicsit lemaradva, majd jön Barrichello és Hülkenberg, utánuk Webber.

8.: Webber cserélt gumit, elrontották neki, még jobban vissza fog esni.

10.: Az ausztrál Red Bull-ja egy nagyon lassú Lotus hátsó kerekére futott rá, a kocsi felrepült, keményen a betonra csapódott. A pilóta kidobta a kormányt, és kiszállt. Nagy szerencséje volt Webbernek, Kovalainen túl hamar fékezhetett. Biztonsági kocsi a pályán.

11.: Mindenki kereket cserélt, a sorrend az élen nem változott, Vettel 1., Hamilton 2.

12.: Schumacher csak egy körrel később váltott, visszaesett az utolsó helyre.

14.: Schumachernek visszarakták a kemény gumit, mint a többieknek, mindenki végig megy most már.

15.: Kiment a biztonsági kocsi, Vettel rákapcsolt, a célegyenesre vezető utolsó kanyarban majdnem kicsúszott. Hamilton talán meglepődött, ő is elszúrta kicsit, így nem tudott előzni a célegyenes végén.

16.: Vettel, Hamilton, Kobayashi, Button, Barrichello, Kubica a sorrend, a Ferrarik hátrébb, Alonso 10.

20.: Vettel jó egy másodperccel vezet, Hamilton spórol a benzinnel. Szoros csaták nem nagyon akadnak, a 8. Sutilt támadja Alonso.

21.: Hamiltont vizsgálják a bírák, nem igen tudni, miért. Talán a kerékcseréjénél történhetett valami.

25.: Hamilton áthajtásos büntetést kapott, mert megelőzte a biztonsági kocsit. Egyértelmű volt, akkor történt, amikor a kocsi bejött a pályára.

27.: Egy sörös üveg van a pályán az egyik leggyorsabb kanyarban. Hamilton letöltötte boxbüntetését. Az angol simán visszajött másodiknak, csak így már 15 másodperccel van Vettel mögött.

30.: Az egyik pályamunkás bement az üvegért.

36.: Semmi változás, néhányan még megállnak majd gumiért az élmezőnyből, a kisebb csapatok pilótái visszaeshetnek.

39.: Glock és Senna feltartották Kobajasit, Button majdnem megelőzte.

40.: Sutil megelőzte Buemit, a 9. Alonso támadja most a svájcit.

44.: Hamarosan kiáll kereket cserélni Kobajasi.

45.: Közel tíz autó, köztük Button, Kubica, Barrichello, Hülkenberg, De la Rosa, Sutil, Liuzzi, Buemi kaphat büntetést a leintés után, mert túl gyorsan mentek a biztonsági autó mögött.

48.: Vettel, Hamilton és Alonso nem követett el semmit az első tízből - illetve az angol már bűnhődött -, a többiek izgulhatnak.

50.: Vettel, Hamilton, Kobajasi - gumit kell cserélnie - Button, Barrichello,  Kubica, Sutil, Buemi, Alonso a sorrend. Hülkenberg a 10. helyről állt ki technikai hiba miatt.

52.: Öt kör a végéig, Kobajasit várják.

54.: Kobajasi is kereket cserélt, kilencediknek jött vissza, de őt biztosan nem büntetik, előrébb kerülhet majd.

56.: Kobajasi az új gumin megelőzte Alonsót, 8.

57.: Vettel nyert, Hamilton biztos 2., Button 3., de vizsgálják. Barrichello, Kubica, Sutil szintén vizsgálat alatt, Kobajasi az utolsó kanyarban jött fel hetediknek, Buemi, Alonso 8-9. Aki valószínűleg időbüntetést kap: Button, Barrichello, Hulkenberg, Kubica, Petrov, Sutil, Liuzzi és De La Rosa.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Sebastian Vettel
  3. 73  Mark Webber
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Ferrari

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől