HIRDETÉS

Hamiltoné az 1. rajthely, de nem sokat érhet

2010. június 12., szombat 18:56
Idén először nem Red Bull startol, de az angol gyorsan kopó lágy abroncsai nem sokáig bírhatják a futamon, míg mögötte Webber és Vettel a tartósabb keménnyel indul.

Szenzációs időmérőt nyert Lewis Hamilton Kanadában, idén először így nem valamelyik Red Bull-kocsi indul az élről.

Az első két harmad sima volt, kivétel Michael Schumachernek, aki nem jutott tovább a legjobb tízbe, csak 13.-ként rajtolhat vasárnap.

Hamilton könnyedén nyerte a kvalifikáció első két részét, de a harmadikban a két Red Bull ráment. Webber szerezte meg az első helyet Vettel előtt a lassabb és lassabban kopó keményebb abroncsokon. Az idő már letelt, de Hamiltonnak a lágyabb gumikon maradt még egy köre, ő volt az utolsó a pályán: remek fordulóval újra az élre tört.

Sikerének viszont csak visszafogottan örülhet, mert Montreal eszi a lágy gumit, így ha nem esik - erre 50 százalék az esély - a rajt után öt hat körrel kereket kell cserélni, míg a Red Bullok jóval tovább kint maradhatnak.

A McLaren annyira kicentizte az üzemanyagot, hogy Hamilton kocsijából a levezető körön kifogyott a benzin. Kiszállt, megtolta, majd lábát az ülésre lógatva vontattatta magát a boxba.

A futam magyar idő szerint vasárnap este hatkor kezdődik, így nem üti a futball-vb egyetlen meccsét sem. (A mostani Anglia-USA-meccset itt nézheti élőben.)

A Kanadai GP időmérője percről percre

18.56: A harmadik szabadedzést megnyerte Hamilton a pocsék pénteki tréning után. A kvalifikáció nagyon érdekesen alakulhat, mert a futamon az eddig látott egy helyett szinte biztosan két kerékcsere lesz. A lágyabb gumi gyors, de öt-hat körnél nem bír ki, a maradék távot nem lehet megtenni egy szett keményebbel. Rajtolni ráadásul azzal kell, amivel befejezték az időmérést, így elképzelhető, hogy az élcsapatok maradnak a keményebbnél, hogy vasárnap ne kelljen nagyon korán cserélniük. A kiscsapatok kockáztathatnak.

19.00: Elindult az első harmad, az egyik Virgin máris a pályán.

19.03: Petrov, Kovalainen, Glock, Trulli a sorrend, a nagyok még lazítanak.

19.06: Alonso élre állt, jön a többi menő.

19.07: Sutil és Hülkenberg is megelőzte a spanyolt.

19.08: Alonso válaszolt, újra első.

19.09: Hamilton első, másodpercenként változik mögötte a sorrend.

19.12: A mclarenesnek közel egy másodperc az előnye az élen, Sutil, Rosberg, Massa, Schumacher mögötte, a legjobbak simán a 17-ben.

19.16: Hamilton körét nem igen fogják megközelíteni.

19.18: Button felzárkózott Hamilton mögé.

19.21: Webber, Sutil, Petrov, Schumacher, Massa az élmezőny a McLarenek mögött az 1. harmad végén. Kiestek az új csapatok és Kamui Kobajasi.

19.27: Elindult a második harmad. Petrov máris gyors körön.

19.29: Webber jó idővel vezet, gyorsan változik a sorrend.

19.30: Vettel megverte Webbert.

19.31: Már Alonso, majd Kubica, majd Vettel elől a hétvége legjobb körével.

19.33: Hamilton simán 1.

19.38: Vettel, Kubica, Alonso, Rosberg, Webber, Massa Sutil, Button, Schumacher a tíz eddig.

19.40: Button mintha nem tudná felmelegíteni a gumikat.

19.41: Schumacher egy pillanatra kiesett a tízből, de azonnal javított.

19.42: Button és Liuzzi is bejött Schumacher elé, sőt, Hülkenberg is, az exbajnok csak 13., nem jutott a döntő harmadba.

19.43: Hamilton újra elsőként ment be a tízbe, Schumacheren kívül az összes menő követte, Liuzzi és Barrichello továbblépése váratlan.

19.50: Megy a döntő harmad, érdekes lesz, ki melyik típusú gumit választja.

19.53: Hamilton másodperccel verte Button, és élre állt.

19.56: Alonso, Webber, Vettel mögöttük.

19.57: Webber 2.

19.58: Hamilton verhetetlennek tűnik, Vettel levágta a sikánt, egy kört elveszített.

19.59: Alonso vezetett, majd Webber, jön Hamilton.

20.00: Hamilton maradt 3., de még van egy köre. Button 4.

20.01: Vettel 2., jön Hamilton.

20.02: Hamilton megtörte a Red Bull-sorozatot, az időmérő utolsó körével megszerezte az első rajthelyet a lágyabb gumival.

20.03: Webber és Vettel a McLaren mögött, csakhogy a kemény abronccsal, vagyis sokkal később állnak majd ki, mint az angol, akinek így mindenképp át kell majd adnia az első helyet a futamon.

20.04: A McLaren kicentizte, Hamilton kocsijából kifogyott a benzin a levezető körön. Kiszállt és tolta egy ideig, aztán a gép szélén ülve vontatták a depóba a tavaly előtti bajnokot.

A Kanadai GP időmérőjének végeredménye

1. Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.889 1:15.528 1:15.105
2. Webber Red Bull-Renault 1:16.423 1:15.692 1:15.373
3. Vettel Red Bull-Renault 1:16.129 1:15.556 1:15.420
4. Alonso Ferrari 1:16.171 1:15.597 1:15.435
5. Button McLaren-Mercedes 1:16.371 1:15.742 1:15.520
6. Liuzzi Force India-Mercedes 1:17.086 1:16.171 1:15.648
7. Massa Ferrari 1:16.673 1:16.314 1:15.688
8. Kubica Renault 1:16.370 1:15.682 1:15.715
9. Sutil Force India-Mercedes 1:16.495 1:16.295 1:15.881
10. Rosberg Mercedes 1:16.350 1:16.001 1:16.071
11. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.880 1:16.434
12. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:16.770 1:16.438
13. Schumacher Mercedes 1:16.598 1:16.492
14. Petrov Renault 1:16.569 1:16.844
15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:17.356 1:16.928
16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:17.027 1:17.029
17. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:17.611 1:17.384
18. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:18.019
19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:18.237
20. Trulli Lotus-Cosworth 1:18.698
21. Glock Virgin-Cosworth 1:18.941
22. Senna HRT-Cosworth 1:19.484
23. di Grassi Virgin-Cosworth 1:19.675
24. Chandhok HRT-Cosworth 1:27.757

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....