HIRDETÉS

Szóltak, ha vizes, menjek, ezért maradtam

2010. április 18., vasárnap 18:47
Button újra jól döntött, Kínában is helyes gumiválasztással nyert, úgy mint Ausztráliában. Bizonyította, az F1 nem csak arról szól, ki mennyire gyors, csapattársa hasonló helyzetben rosszat húzott.

"Megbeszéltük a rádión, hogy csináljuk, azt mondták, ha úgy érzed, túl vizes, gyere be most, ezért kint maradtam a pályán" - beszélt a Kínai Nagydíj kulcspillanatáról a győztes Jenson Button.

Csapattársának, Lewis Hamiltonnak is ugyanezt mondták, ő az utolsó pillanatban a depóba kanyarodott az első körben, míg Button továbbment, és nyert.

"Később utasítottak az átmeneti gumira, én még maradtam volna akkor is, szóval egy-egy" - viccelt a világbajnok. Hamilton beismerte, rosszul döntött, de végül hetedikről jött föl másodiknak, a McLaren kettős győzelmet szerzett, így nem volt túl csalódott.

Button a szezonban másodszor győzött, átvette a vezetést a pontversenyben, boldogan elemezte a futamot: "Emiatt nyertünk ma, a jót húztuk a jó pillanatban, a megfelelő helyen a megfelelő gumival voltunk. Ez jelentette a különbséget".

Ausztráliában hasonló húzással nyert, csak ott a futam elején ő volt az, aki a többséggel ellentétben gumit váltott.

"Ma kockáztattunk, bejött, persze egyszer úgyis elrontom majd én is. A lényeg, hogy ez nem csak arról szól, mennyire vagy gyors, olvasni kell a körülményeket is."

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől