HIRDETÉS

Végig kuplung nélkül, ez életem futama

2010. április 5., hétfő 12:33
Fernando Alonso Ferrarijának sebességváltója egész versenyen rossz volt Malajziában, de az exbajnok klasszisával kiküszöbölte a hibát. A végén motorgond miatt esett ki.

Végig hibás autóval ment, az utolsó előtti körben, kilencedik helyről motorhiba miatt kiállt a Maláj GP-n Fernando Alonso. Két pontot és a vb első helyét veszítette.

"Már a rajtnál rosszul alakultak a dolgok, a felvezető körön tönkrement a váltóm, az egész versenyen kuplung nélkül mentem. Minden visszaváltáskor gázfröccsöt kellett adnom, hogy bevegye a fokozatot a rendszer - mesélt technikai bravúrjáról a kétszeres világbajnok. - Valószínűleg életem legnehezebb versenye volt vezetési szempontból, sosem kellett még így improvizálnom. Ez a legjobb versenyem is, évek múlva, amikor ezt mondom, bolondnak fognak nézni."

Sebességén alig látszott, hogy gondja lenne, csapattársa, Felipe Massa kocsijával is tartotta a lépést, majd a hajrában befogta a mclarenes Jenson Buttont, megelőzte, csak a pozíciót nem tudta megtartani.

"Még így is fel tudtam venni a legjobbak tempóját, ami jót tesz az önbizalmamnak. A kiesést sajnálom, de jobb a kilencedik helyről búcsúzni, mint az elsőről."

A Ferrarit nem is a váltó-, inkább a motorgond nyugtalanítja, hétfőn az istálló elismerte, nem tudja, mi a probléma oka. Ráadásul nem először fordul elő a szezonban, a nyitófutam előtt mindkét autó motorját ki kellett cserélni.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől