A Ferrari behúzta a Red Bull-hiba után

2010. március 14., vasárnap 15:20
Vettel szűken, de biztosan vezetett Bahreinben, győzelmét kocsija vette el. Alonso első ferraris futamán ünnepel, Massa második, Schumacher hatodik Forma-1-es visszatérésén.

Könnyedén nyerte a szezonnyitó bahreini futamot a Ferrari, Fernando Alonso győzött első versenyén az olaszokkal, csapattársát, a tavalyi Magyar GP-balesete óta miatt először induló Felipe Massát verte.

A rajttól egészen a 35. körig második-harmadik helyen futottak a piros kocsik, 2-3 másodperccel az indulástól vezető Sebastian Vettel mögött.

"Sebastiannak akkor hirtelen gondja akadt, így simán megelőzhettük" - mesélte Alonso a sajtótájékoztatón, mi történt. A Red Bull motorprobléma miatt lassult le, körönként másfél másodpercet veszített, így a végül harmadik Lewis Hamilton is leelőzhette.

Vettel a negyedik helyet megtartotta, a mercedeses Nico Rosberg már a sérült autóval sem bírt, ötödik lett. Csapattársát, Michael Schumachert megverte, a német három és fél év után hatodik hellyel tért vissza.

Simán maga mögött tartotta Jenson Buttont és Mark Webbert, a kilencedik Liuzzi már tőlük is nagyon lemaradt, a tizedik Barrichello még jobban.

A Bahreini GP végeredménye, a vb állása

1. Alonso Ferrari 1h39:20.396 25 pont

2. Massa Ferrari + 16.099 18

3. Hamilton McLaren-Mercedes + 23.182 15

4. Vettel Red Bull-Renault + 38.713 12

5. Rosberg Mercedes + 40.263 10

6. Schumacher Mercedes + 44.180 8

7. Button McLaren-Mercedes + 45.260 6

8. Webber Red Bull-Renault + 46.308 4

9. Liuzzi Force India-Mercedes + 53.089 2

10. Barrichello Williams-Cosworth + 1:02.400 1

11. Kubica Renault + 1:09.093

12. Sutil Force India-Mercedes + 1:22.958

13. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1:32.656

14. Hulkenberg Williams-Cosworth + 1 kör

15. Kovalainen Lotus-Cosworth + 1

16. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 3

17. Trulli Lotus-Cosworth + 3

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.

F1

Raikkönen bejáratta az E20-ast
Az igazi teszt kedden indul, de a fíling az új Lotusszal már megvan. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....
hirdetés