Schumacher: Az időmérőt még nem érzem

| 2010. március 13., szombat 16:36
A németnek új a harmadolt rendszer, talán ezért kapott ki csapattársától. A mclarenesek másképp látják csapatuk eredményét, a ferrarisok elégedettek, Vettel visszafogottan boldog. Vélemények a bahreini kvalifikációs után.

Michael Schumacher hetedik lett az idény első időmérőjén, a Bahreini GP-n, három és fél évvel az után, hogy legutóbb nagydíjon indult. A négy élcsapat pilótái közül csak a világbajnok Jenson Buttont tudta megelőzni, csapattársa, Nico Rosberg is megverte, hetedik lett.

A hétszeres bajnok még nem szokta meg a harmadolt időmérőt, amit azóta vezettek be, hogy ő visszavonult.

"Kicsit furcsa nekem, úgy érzem, nem elég az idő, hogy kihozzam a kocsi maximumát. Ezt még nem érzem, látszik is, Nico kicsit gyorsabb nálam. Vissza kell rázódnom a ritmusba, ami kihívás, de épp ez a jó benne - idézte az autosport.com Schumachert, aki összességében elégedett. - Persze örülök, mert jól dolgoztunk, lépésről lépésre fejlődtünk, és ez számít leginkább. A futam hosszú lesz, az év meg még hosszabb."

A 41 éves szupersztár nem sokszor kapott ki márkatársától, az ötödik Nico Rosberg mégsem elégedett: "Csalódott vagyok, mert nem lett meg a pole, aztán meg a negyedik hely. Kicsit lassúak voltunk, és a gumin rengeteg múlt. Egy megcsúszás, és túlhevítetted, azzal el is úszott a köröd. A gumik dönthetnek a versenyen is".

A világbajnok Button csak nyolcadik, négy hellyel a másik mclarenes, Lewis Hamilton mögött.

"Az utolsó harmadig minden jól ment, de ott valami nem stimmelt a kocsival, végül még a nyolcadik is meglepetés, mert csak szenvedtem az utolsó körben. Lewis negyedikje nem rossz, de meglepő, hogy ő is nagyon le van maradva a Red Bulltól, ami borzasztóan gyors, még a Ferrarik sem tudtak menni vele" - mondta az angol.

Hamilton teljesen másképp látja a helyzetet: "Meglepett a negyedik kocka, nem gondoltam, hogy ott leszünk a Red Bull-lal és a Ferrarival. A leszorító erőn kell dolgoznunk, mert a kanyargós részen közel egy másodpercet veszítünk, de jó kiindulási helyzetben vagyunk. A negyediket meg lehet tartani, vagy akár eggyel följebb is jöhetünk".

Fernando Alonso jól mutatkozott be a Ferrarinál, harmadik lett, ám kikapott Felipe Massától, aki tavalyi, hungaroringi balesetet óta nem indult versenyen.

"Nagyszerű rajt, elöl vagyunk mindkét kocsinkkal, örülök, mert az élen harcolhatunk. A stratégia lényege, hogy átlássuk, mi folyik a versenyen, és cselekedjünk. Nem tervezünk meg semmit, igyekszünk jól reagálni a kerékcserékkel" - értékelt a spanyol.

Massa annak örült, hogy Bahreinben lehet: "Jobb itt, mint otthon tévén nézni a versenyeket. A jó irányba haladunk, optimista vagyok, de csak a versenyen derül ki, hol tartunk".

Az első rajthelyet megszerző Sebastian Vettel óvatosan bizakodott, mivel pénteken egyáltalán nem látszott, ennyire gyors.

"Micsoda meglepetés! Tudtuk, a kocsi jó, de pénteken nehéz napunk volt, a szerelők egész éjjel dolgoztak, úgy mint az előző egy hónapban. Azt viszont még mindig nem tudhatjuk, mi lesz a versenyen. Lehet izgalmas vagy lehet unalmas. Remélem, utóbbi lesz, és megtartom az első helyet de csak az biztos, hogy nagyon kell vigyázni a gumikra" - nyilatkozta Vettel.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

A világbajnokság állása

  1. 157  Lewis Hamilton
  2. 143  Jenson Button
  3. 136  Sebastian Vettel
  4. 136  Mark Webber
  5. 123  Fernando Alonso
  6. 94  Nico Rosberg
  7. 89  Robert Kubica
  8. 85  Felipe Massa
  9. 38  Michael Schumacher
  10. 35  Adrian Sutil

A konstruktőri vb állása

  1. 300  McLaren
  2. 272  Red Bull
  3. 208  Ferrari

Versenynaptár

F1

Esküszöm, nincs spéci cuccunk
A Red Bull-pilóta Mark Webberrel a Hungaroringen találkoztunk, körülültük, kérdezgettük. [...] Bővebben!

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Üdülési csekk elfogadók
    Üdülési csekk elfogadók Több, mint 100 szálloda ajánlatát találja itt, ahol fizethet üdülési csekkjével. Böngésszen és kérjen ajánlatot online!
  • Édes élet Olaszországban
    Édes élet Olaszországban Felejtse el pár napra itthoni gondjait, élvezze a dolce vitát Olaszországban! Böngésszen remek tengerparti apartman- és szállodaajánlataink közt!
  • Nyári kikapcsolódás Hévízen
    Nyári kikapcsolódás Hévízen Hévízen Klimatizált szobák, csodálatos élményfürdő, uszoda, a gyermekeknek pancsoló, játszótér és játszószoba várja a család minden tagját! 89.400 Ft / fő / 6 éjtől
hirdetés