Vettelé az első rajthely Bahreinben

2010. március 13., szombat 11:49
A Red Bullt csak a Ferrarik tudták megszorítani, Massa elverte Alonsót, az 5. Rosberg simán megelőzte Schumachert az időmérőn.

Meglepetések nélkül indult az időmérő első két harmada, a tízbe az esélyesek kerültek, közülük is kiemelkedett Sebastian Vettel és a Ferrarik.

Az utolsó harmadban a német csak egy kört futott, azzal meg is szerezte a legjobb rajthelyet. A Ferrarinál Felipe Massa megelőzte Fernando Alonsót, és a második sorba szorította, Lewis Hamilton mellé.

A harmadik sorban van a jobbik Mercedes, Nico Rosbergé, valamint a másik Red Bull, Mark Webberé. Michael Schumacher a hetedik helyről kezdheti visszatérőversenyét, a világbajnok Jenson Button mellől.

A német és az angol a legobb tíz közé is épphogy bekerült, így eredményük nem váratlan. Vettel Red Bullja és a Ferrarik nagyjából egyforma erősnek tűnnek, sokat számít majd a futamon, kinek a gumijai bírják jobban: azzal a garnitúrával kell kezdeni, amivel az időmérőt befejezték.

A McLaren már másodperces hátrányban van, Schumacher a Mercedesszel pedig még saját csapattársától is elmaradt közel három tizedmásodperccel.

A futam magyar idő szerint vasárnap kora délután, egy órakor rajtol.

A Bahreini GP időmérője percről percre

12.00: Elindult az első harmad, 20 perc, a teljes mezőny indul, heten esnek ki. A második harmadban szintén heten, a harmadikra a 10 legjobb marad.

12.02: Lucas di Grassi egy Virgin-Cosworthtal a pályán. A három új csapat nagyon lassú, a Lotus és a Hispania pilótái is ki fognak esni az első harmadban, valójában a hetedik búcsúzó neve csak a kérdés.

12.06: Alonso öt másodperccel gyorsabb di Grassinál, 1:55.9, simán vezet.

12.10: Massa vezet, Rosberg, Alonso, Hamilton a sorrend, Schumacher nyolcadik.

12.12: Mark Webbernek még nincs köre, egyelőre ő a hetedik kieső.

12.13: Webber első körével harmadik.

12.15: Vettel 1:55.0-val átvette a vezetést, Webber a második, vezet a két Red Bull.

12.20: 1:54.6, Alonso vezet, Adrian Sutil harmadik.

12.21: Kiesett a hat új autó és Jaime Alguersuari Toro Rossója.

Alonso, Vettel, Sutil, Webber, Massa, Hamilton, Rosberg, Kubica, Schumacher, Liuzzi a sorrend az élen.

12.27: Elindult a második harmad. Vettel máris a pályán.

12.30: 1:54.035, Vettel új rekorddal az élen, Webber harmadik, Alonso második, Massa negyedik, Rosberg és Hamilton utánuk.

12.37: Schumacher csak kilencedik, tizen jutnak tovább. Button tizenegyedik.

12.39: Három perc a végéig, mindenkinek egy köre lesz, mindenki a pályán.

12.45: 1:53.8, Vettel óriási idővel nyert, Button utolsó körével tizedik, Schumacher kilencedik, épp bekerültek a harmadik harmadba. Kiesett a két Williams, a két Sauber, Petrov, Buemi és Liuzzi.

12.50: indul a döntő szakasz a Red Bullokkal, a Ferrarikkal, a mcLarenekk, a Mercedesekkel, Kubicával és Sutillal. A pilótknak el kell dönteniük, hogy a keményebb vagy a lágyabb gumival mennek, mert utána azzal kell kezdeniük a futamot, az időmérő után változtatni nem lehet. A keményebb tartósabb, később kopik el, a lágyabbal gyorsabb kört lehet menni. A kocsik nincsenek megtankolva, csak 1-2 körre elég benzin van bennük.

12.52: A Ferrarié lesz az első két kör, jön Massa, mögötte Alonso.

12.54: Csak 1:55-ös köröket futottak, Alonso, Massa, Hamilton a sorrend. A lágyabb gumival mennek.

12.57: Már csak három perc van, a többieknek még körük sincs, a legtöbben egyetlen körrel fogják kvalifikálni magukat.

13.01: 1:54.101, Vettelé az első rajthely.

13.02: Massa, Alonso, a két Ferrari mögötte. Hamilton negyedik, Rosberg ötödik, Webber hatodik,  Michael Schumacher hetedikként indulhat.

A Bahreini GP rajtsorrendje

1. Vettel Red Bull-Renault 1:55.029 1:53.883 1:54.101

2. Massa Ferrari 1:55.313 1:54.331 1:54.242

3. Alonso Ferrari 1:54.612 1:54.172 1:54.608

4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:55.341 1:54.707 1:55.217

5. Rosberg Mercedes 1:55.463 1:54.682 1:55.241

6. Webber Red Bull-Renault 1:55.298 1:54.318 1:55.284

7. Schumacher Mercedes 1:55.593 1:55.105 1:55.524

8. Button McLaren-Mercedes 1:55.715 1:55.168 1:55.672

9. Kubica Renault 1:55.511 1:54.963 1:55.885

10. Sutil Force India-Mercedes 1:55.213 1:54.996 1:56.309

11. Barrichello Williams-Cosworth 1:55.969 1:55.330

12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:55.628 1:55.653

13. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:56.375 1:55.857

14. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:56.428 1:56.237

15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:56.189 1:56.265

16. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:56.541 1:56.270

17. Petrov Renault 1:56.167 1:56.619

18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:57.071

19. Glock Virgin-Cosworth 1:59.728

20. Trulli Lotus-Cosworth 1:59.852

21. Kovalainen Lotus-Cosworth 2:00.313

22. di Grassi Virgin-Cosworth 2:00.587

23. Senna HRT-Cosworth 2:03.240

24. Chandhok HRT-Cosworth 2:04.904

Mindenkit utolsó ideje rangsorol.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Mark Webber
  3. 73  Sebastian Vettel
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől