Hamilton idén nem +3 másodpercről indul

2010. február 5., péntek 14:51
Az angol elégedett az új McLaren-Mercedesszel, ami ”ég és föld a tavalyihoz képest”. Örül, hogy most nem utolsóként kezdett.

”Jól volt, mosolyogva szálltam ki, mert minden hiba, ami az előzőben megvolt, ebből hiányzik” – mondta Lewis Hamilton az autosport.com-nak az eheti F1-teszt végén. Egy éve címvédésért indult, de az MP4-24-es kocsi olyan pocsékra sikerült, hogy július közepéig csak szenvedett vele.

Az MP4-25 viszont más: ”Ég és föld a különbség a tavalyi és az idei első kör, illetve első teszt között”.

A 2008-as bajnok harmadik idővel és technikai problémák nélkül zárta a hetet, optimista.

”Harmadikok lettünk, nem utolsók, ez jó érzés. A kocsi pozitív, óriási előre lépés az előzőhöz képest, vagyis nem tűnik úgy, hogy két-három másodperc hátrányban vagyunk.”

Új csapattársa, Jenson Button is jól ment bemutatkozó napján, lassabb volt az angolnál, de állítja, nem is figyelte a stoppert: lényeg, hogy elhelyezkedjen, és megbízható legyen a gép.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.

F1

Raikkönen bejáratta az E20-ast
Az igazi teszt kedden indul, de a fíling az új Lotusszal már megvan. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....
hirdetés