HIRDETÉS

Schumacher: Kissrác, aki új játékot kapott

2010. február 2., kedd 11:14 |
A hétszeres bajnok úgy érzi magát, mint karrierjének kezdetén. Nem fáj a nyaka, a kocsi megbízható, élvezi. Szerdán megy újra.

Sikerrel tért vissza három év kihagyás után a Forma-1-be hétfőn Michael Schumacher, amikor harmadik lett az évad első tesztnapján. A Mercedes-pilóta bő három tizedmásodperccel maradt el a ferraris Felipe Massától, aki a német ”régi autóját” vezette.

”Furcsa volt látni a régi kocsimat úgy, hogy nem én ültem benne, de Massának örültem” – mondta Schumacher, aki közel 15 év után hagyta el az olaszokat.

Új csapattársát, Nico Rosberget simán megverte, élvezte, hogy újra vezethet: ”Olyan, mint 1991-ben, de tényleg. Amikor az F1-be kerültem, az első kör sokkolt, a második feldobott, aztán az érzés csak fokozódott. Pont így van most is. Mint egy kissrác, aki új játékot kapott, és jól elvan vele”.

Negyven köre alatt sérült nyakával sem volt gondja, sokat tett érte, hogy semmi ne zavarja. ”Jól vagyok, precízen felkészültem, és meg is van az eredménye” – idézte az autosport.com.

A Mercedes GP és W01-es modellje is imponálóan mutatkozott be: ”Jó nap volt, a csapat zseniálisan dolgozott, a kocsi máris megbízható. 80 kört mentünk, az első nap ez remek”.

A 41 éves klasszis kedden nem ül be, szerdán váltja fel Nico Rosberget Valenciában.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....