HIRDETÉS

Újságírók próbálták szívatni Schumachert

2010. január 26., kedd 15:19
Hétfőn mutatkozott be a Mercedes GP, kiderült, a bajnok visszatérésének mintha nem mindenki örülne.

A sajtó egy része már legelső mercedeses sajtótájékoztatóján Michael Schumacher múltjában kezdett vájkálni. Az első kérdés, amit kapott, amikor csapattársával, Nico Rosberggel felváltva válaszoltak: ”Az ön mellett ülő személy apja azt mondta a 2006-os Rascasse-eset után, hogy ez a sport meglenne maga nélkül. Milyen érzés annak az embernek a fiával együtt versenyezni, aki így vélekedik magáról?”

Schumacher gyorsan elintézte: ”Jó.”

Az újságíró arra utalt, hogy az exferraris három éve leparkolt Monacóban az időmérő végén, hogy bebiztosítsa pole pozícióját, és Fernando Alonso ne tudja megelőzni. Keke Rosberg - Nico apja - ezt a kérdésben idézett módon értékelte.

Nem sokkal később jött a következő akadály: ”2006-ban Brazíliában azt mondta, megbánta minden hibáját, amit elkövetett. Most hogy visszajött, meg tudja mutatni, hogy képes a helyes úton is nyerni?”

”Igen, biztos vagyok benne, hogy a 91 futamot és a hét vb-t mind helytelenül nyertem, abszolút, igaza van, van még mit bizonyítanom” – válaszolt a pilóta.

Mire az újságíró: ”A módra gondoltam, ahogy azokat nyerte, nem arra, amit nyert.”

”Igen, tudom, úgy értettem, én mindent abban a stílusban nyertem, ahogy ön feltette a kérdést. Térjünk már észhez és gondolkozzunk reálisan, foglalkozzunk azzal, ami ránk vár, próbáljunk tanulni a múltból, és élvezzük együtt, ami következik. Ez az, amit én szeretnék” – tette helyre Schumacher.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől