HIRDETÉS

Mintha egy napot sem hagytam volna ki

2010. január 22., péntek 10:50
Michael Schumacher felkészült Forma-1-es visszatérésére, feltöltődött, már alig várja az első tesztet. Először beszélt 2006-os visszavonulásának okáról.

”A GP2-teszt szuper volt, a végén egy teljes futamot is szimuláltunk, jobban ment, mint vártam. Mintha egy napot sem hagytam volna ki. December óta edzek, friss és fitt vagyok, ezért is érezhettem olyan olyan jól magam” – írta szerdán saját honlapján Michael Schumacher.

A három év után Mercedesszel visszatérő F1-pilóta múlt héten három napot gyakorolt Jerezben, kevesebb mint fél másodperccel maradt el a körrekordtól. ”A balesetemnek már semmi utóhatása, biztos voltam benne, a nyakam bírni fogja. Egy éve volt, elmúlt” – emlékezett februári motoros bukására, ami miatt nem indulhatott a Ferrarival tavaly.

Igazi visszatérése persze még hátra van, február elején próbálhatja ki az új Mercedest, csapattársa, Nico Rosberg után.

”A Forma-1 más, az erőhatások nagyobbak, nem igazán lehet összevetni a GP2-vel. Ezért is várom már annyira a tesztet, csak akkor kaphatom vissza a régi érzést. Már számolom a napokat.”

Először tért ki arra, miért fejezte be 2006 végén, majdnem 38 évesen, és tér vissza most, amikor már 41.

”Boldog és megkönnyebbült voltam, újra szabad, mikor abbahagytam. Élveztem, mert az utolsó két évem túl sokat vett ki belőlem. Nem a versenyzés, hanem az állandó figyelem, borzasztóan jól esett a háromévnyi csend. Feltöltődtem, visszatért az energiám, érzem, ahogy egyre motiváltabbá válok. Kezdődhetne már ez az egész.”

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől