HIRDETÉS

Raikkönen: Kezdem felfedezni a fiatal Kimit

2010. január 6., szerda 11:27
Az exferraris F1-pilóta egy szűk hónap múlva kezdi ralikarrierjét, örül, hogy eljött a Forma-1-ből.

”Többet érne a rali-vb, mint az F1-es világbajnokságom. Még csak most kezdem, érzem, hogy milyen hosszú út lenne eljutni addig. Mindenképp ez az eddigi legnagyobb kihívásom, mindent a nulláról kell megtanulnom. De kell ez a harc, meg kell ismernem a kocsit, a ralikat, a navigátoromat, mindent, már nagyon várom” – adta első interjúját ralipilótaként Kimi Raikkönen.

A volt Forma-1-es világbajnok munkaadója, a Red Bull magazinjának nyilatkozott, a cég pénzeli azt a Citroen-csapatot is, amivel idén a vb-n indul. Kilenc szezon után hagyja ott az F1-et, lehet, hogy átmenetileg, lehet, hogy nem, de 2010-ben célja, hogy a legjobb ralisok közé kerüljön.

”Ahhoz, hogy kiderüljön, mit tudsz, élesben kell kipróbálnod magad. Az első néhány futam kemény lesz, amíg nem látom, mennyire gyorsak a többiek, nem is várok semmit magamtól. Az biztos, hogy az első néggyel nem birom a tempót.”

Tavaly S2000-es FIAT-tal már indult hazája vb-futamán, de most WRC-vel (World Rally Car) próbálkozhat, azok közül is a legjobbal, egy C4-es Citroennel.

”A WRC gyorsabb és keményebb az S2000-esnél, tízszer jobb vezetni, sokkal erősebb. Emiatt lehet vele kijönni kritikus helyzetekből, amikor a nem turbós FIAT keresztbe áll, már nincs mit tenni” – elemezte a különbséget Raikkönen.

Állítja, a Forma-1-ből a körülmények üldözték el: ”Újra kezdem felfedezni a fiatal Kimit. Az F1-ben a politika háttérbe szorítja az érdekes dolgokat, a raliban jobb a hangulat, jóval kevesebb a politika, arról szól, hogyan vezetnek a pilóták”.

Január végén mutatkozik be új autójával a lappföldi Arctic Ralin, a világbajnokság február közepén kezdődik Svédországban.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől