HIRDETÉS

Apám fura rekordját akarom megismételni

2009. november 24., kedd 15:23 |
Nico Rosberg leszerződött a Mercedeshez, jövőre legalább első futamgyőzelméért hajt, de Keke Rosberg különleges csúcsa sem kizárt. A német tehetséggel a Hungaroringen találkoztunk.

Pénteken hivatalosan még nem volt Mercedes-pilóta, de a hungaroringi Allianz vezetéstechnikai napon már nem tagadta, az lesz: ”bármikor bejelenthetik, legkésőbb hétfőn”, mondta Nico Rosberg, és így is történt, a hét elején bejelentették szerződtetését.

Négy williamses, sikeres, de nyeretlen év után 2010-ben minden bizonnyal esélye lesz a dobogó tetejére állni, ő is így gondolja.

”Legalább győzelmekre számítok a következő szezonban, fejlődni szeretnék, és eggyel előrébb lépni. A Williamsnél, ha visszaemlékszem, nem volt olyan futam, amikor saját hibám miatt veszítettem el az esélyemet a győzelemre, bízom benne, mostantól nagyobb sansszal rajtolok” – mesélte a 24 éves versenyző.

Apja, Keke Rosberg egy kevéssé ismert csúcsot tart, de fia tudta, mire gondolunk: ”Igen, igen, legutóbb ő nyert úgy világbajnokságot, hogy a cím megszerzésének évében nyerte első futamát is. Nem lenne rossz, ha nekem is összejönne, ezt szeretném”.

Tehetségét örökölte, ám technikai téren sokkal többet nem kapott. ”Rengeteget tanultam apámtól, érdekes, hogy a vezetésben kevesebbet, az azt övező dolgokból többet. Hogyan viselkedjek, mit csináljak, kihez forduljak, ha nem az autóban vagyok, effajta tanácsok érkeztek”.

A következő szezon majdnem a teljes mezőnynek – kivétel Barrichello – lutri lesz, a tankolás eltörlésével nagyon nehéz kocsikkal indulnak, de könnyűekkel érnek célba, ami bonyolíthatja a vezetést.

”Tényleg nem tudom, mi fog történni, sosem mentem még annyira nehéz autóval – töprengett Rosberg. – Fogalmam sincs, hogyan befolyásolja a stílusomat a teli tank, de mindenképp jó döntésnek tartom, hogy eltörölték az újratöltést. Biztonságosabbá válik a sport nélküle”.

Nico Rosberg német színekben indul, bár legtöbben finnek gondolják apja miatt. Pedig még a nyelvet sem beszéli: ”Apám finn, édesanyám német, Németországban születtem, de Monacóban nőttem föl, sosem éltem a szülőhazámban. Ennek ellenére németként neveltek fel, annak is tartom magam”.

A szintén német Mercedesnél ez is számít, a gyár szeretne hazai pilótával bajnok lenni. 1955 óta nem vezetett német pilóta Forma-1-es Mercedest, ahogy Rosberg is mondta: itt az ideje, hogy folytatódjon a hagyomány.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....