A Toyota kiszállt a Forma-1-ből

2009. november 4., szerda 08:57
A japánok 139 nyeretlen nagydíj után szerdán jelentették be a búcsút. A válságra hivatkoznak.

Távozik a Forma-1-ból a Toyota, az autosport.com úgy tudja, Tokióban sajtótájékoztatón ezt már hivatalosan be is jelentették. A döntést kedden hozták meg a cég vezetői, miután idén sem nyert futamot az istálló, elvitt közel 300 millió eurót (400 millió dollár), míg a gyár globálisan nyolcmilliárd dollárt veszített.

TRDV598008

A Toyota kiszállása egész évben a levegőben volt, bár vezetői rendre cáfolták, és aláírták a Concorde-egyezményt is 2012-ig. Neves pilótákat akartak szerződtetni, de Robert Kubica és Kimi Raikkönen is nemet mondott, így nem maradt sztár a piacon.

A csapat 2002 óta indult, mindvégig a legmagasabb költségvetéssel, de 139 nagydíjból egyet sem tudott megnyerni. Mindössze három pole pozíciót és 13 dobogós helyet szerzett, legjobb eredménye negyedik volt a világbajnoki összesítésben, 2005-ben. Búcsúja azt jelenti, a nyáron lelépett BMW utódja kerülhet be jövőre a sorozatba.

Pilótái közül Timo Glock a Renault-hoz, Jarno Trulli a Lotushoz tart.

Tizenegy hónapja a másik nagy japán vállalat, a Honda hagyta el a Forma-1-et, utódja, a Brawn GP idén minden bajnokságot megnyert.

Nico Rosberg Mogyoródon a biztonságért kampányol

Az Allianz meghívására Magyarországra jön az F1-pilóta, hogy megmérkőzzön a legügyesebb magyar autóvezetőkkel és megossza velük tapasztalatait.

Magyarországra érkezik november 20-án Nico Rosberg, hogy a hungaroringi Allianz vezetéstechnikai pályán adjon tanácsokat a magyar autósoknak. A Williams Forma-1-es pilótája személyesen tart bemutatót azoknak a szerencsés érdeklődőknek, akik egy totójáték kitöltésével pályáznak, majd saját autójukkal a legjobbak között lesznek a november 15-i tanpályapróbán.

Az internetes játékot    helyesen kitöltők közül 120 résztvevőt sorsolnak ki, majd a 30 legügyesebb megmérkőzhet Rosberggel is.

A német versenyző Allianzzal közös célja, hogy felhívja a figyelmet a leggyakoribb balesetkiváltó okok, a gyorshajtás és az ittas vezetés veszélyeire, illetve a biztonsági öv használatára.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Sebastian Vettel
  3. 73  Mark Webber
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Ferrari

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől