Jenson Button világbajnok

| 2009. október 18., vasárnap 17:51 | Frissítve: 2009. október 18.
Mark Webber győzött Brazíliában, az angol 5. helyével csapatával, a Brawn GP-vel együtt a 2009-es F1-évad bajnoka.

Jenson Button 5. lett az utolsó előtti futamon, a Brazil GP-n, ezzel megszerezte a címet. Csapata, a Brawn megnyerte a konstruktőr-vb-t.

A futamot Mark Webber simán nyerte Robert Kubica és Lewis Hamilton előtt. A rajt előtt még matematikailag esélyes Sebastian Vettel 4., Rubens Barrichello nyolcadik lett, így Button négy pontja elég a vb biztosításához.

Brazil csapattársa volt veszélyes az angolra, jól rajtolt, kimaradt az első kör baleseteiből, Kovalainen és Raikkönen depótűzéből is, de nem volt elég gyors, így a tankolásál többen eléje kerültek.

Button folyamatosan jött föl 14. rajthelyéről, rengeteget előzött, remekül vezetett, hamar pontszerző helyre került.

A várt eső elmaradt, a hajrára Barrichello a harmadik, Vettel az ötödik, Button a hetedik helyre került, ami már vb-címet jelentett neki. Márkatársa viszont defektet kapott, Hamilton megelőzte, kereket kellett cserélnie, így csak nyolcadikként futott be.

Button 89 pontjával, hat futamgyőzelmével biztos első, Vettel másodiknak jött föl, 74 van neki, Barrichellónak 72. Az utolsó futamot két hét múlva új pályán, Abu-Dzabiban rendezik.

A Brazil GP végeredménye

1. Webber Red Bull-Renault (B) 1h32:23.081

2. Kubica BMW Sauber (B) + 7.626

3. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 18.944

4. Vettel Red Bull-Renault (B) + 19.652

5. Button Brawn-Mercedes (B) + 29.005

6. Raikkonen Ferrari (B) + 33.340

7. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) + 35.991

8. Barrichello Brawn-Mercedes (B) + 45.454

9. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 48.499

10. Kobayashi Toyota (B) + 1:03.324

11. Fisichella Ferrari (B) + 1:10.665

12. Liuzzi Force India-Mercedes (B) + 1:11.388

13. Grosjean Renault (B) + 1 kör

14. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari (B) + 1

A Brazil GP körről körre

18.00: Elindultak az autók a felvezető körre. Süt a nap, de az ég felhős.

Rajt: Barrichello tökéletesen jött el, de mögötte Sutil, Raikkönen és Webber összekoccant, az ausztrál jött be másodiknak, a finn harmadiknak.

1. kör: Raikkönen előzni akarta Webbert, de leszorította a Red Bull, letört az első szárnya. A következő kanyarban Sutil, Trulli és Alonso is kiesett, az olasz nekiment a németnek.

2.: Biztonsági autó a pályán. Kovalainen bejött tankolni, de elvitte a csövet, a boxutcába benzin ömlött ki, nagy része a szárnyát cseréltető Raikkönenre, azonnal be is lobbant, de el is égett. A ferraris továbbment, a mclarenes is miután a boxutca végén megállt, és leszedték autójáról a csövet.

3.: Webber szabálytalan volt Raikkönennel, szinte biztosan büntetni fogják, sokadszor követte el a veszélyes ráhúzást.

5.: Újraindult a futam, Barrichello és Webber eljött, Rosberget megelőzte Kubica, ő a harmadik. Button megelőzte Grosjeant.

6.: Button megelőzte Nakadzsimát is, már hetedik. Ha harmadik lesz ma, világbajnok.

7.: Majdnem Kobajasit is megelőzte, de a japán keményen ellenállt, maradt 7. az angol.

11.: Kobajasi lassan az egész mezőnyt feltartja, Button nem bír vele.

12.: Barrichello, Webber, Kubica, Rosberg, Buemi, Kobajasi, Button, Nakadzsima az első nyolc. Button egy másodpercet veszít körönként a japán miatt, de már lassabb is nála, lassan Nakadzsima támadja őt.

14.: A brazilnak csak két másodperc előnye van, egyelőre Webbert nem vizsgálják a Raikkönen-leszorítás miatt. Kovalainent viszont büntethetik a benzincső miatt.

17.: 17 másodperc Button hátránya már a vezető Barrichello mögött.

20.: Barrichello kiállt tankolni, nagyon hamar. Vettel elé jött vissza, de német hamar megelőzte, csak 10. a brazil, és Hamilton is támadja.

22.: Button megelőzte Kobajasit, de lecsúszott az ívről, a japán azonnal visszavette.

23.: Kubica, Rosberg és Buemi is tankolt.

25.: Button végleg megelőzte Kobajasit.

26.: Webber is tankolt, visszajött elsőnek, Button így második, de még nem tankolt. Barrichello 6., az angol jelenleg világbajnok.

27.: Rosberg autója lelassult, megy a depóba, fel is adta.

28.: Webber, Button, Kobajasi, Vettel, Kubica, Barrichello a sorrend.

29.: Button tankolt, tizediknek jött vissza.

30.: Kobajasi is kerékcserén volt, épp Nakadzsima elé jött vissza, a két japán összekoccant, a williamses első szárnya a leggyorsabb egyenesben letört. Átcsúszott a pályán, a gumifal fogta meg. Kobajasi ráhúzhatott.

33.: Button szenzációsan kifékezte Buemit, feljött hetediknek. Barrichello 4., így az angol újra bajnok.

36.: Webber, Vettel, Kubica, Barrichello, Hamilton, Raikkönen, Button a sorrend.

37.: Vettel tankolt, hetediknek jött vissza, épp Button mögé.

42.: Hamilton tankolt, 9., Button 5.

43.: Raikkönen szintén a boxban járt, Button 4., barrichello előtte. Gyűlnek a felhők.

45.: Webber simán az élen, Kubica mögötte.

46.: Kubica tankolt, Barrichello és Button között van, harmadik.

50.: Barrichello tankolt, 6. Webber, Kubica, Button, Vettel, Buemi előtte.

51.: Webber is benzint kapott, újra első, hosszú egyenesnyi előnnyel.

55.: Button túl van második cseréjén.

56.: Vettel is megkapta az utolsó adag benzint. A német 5., Button 7., Barrichello 3., ha így marad, Button világbajnok. Webber, Kubica az élen.

59.: Kovalainen tankolt, Button 6.

60.: Barrichellót megelőzte Hamilton, már csak negyedik.

61.: Barrichellónak defektje van, bemegy lecseréltetni, Button kvázi világbajnok.

63.: Barrichello 8., Button 5., Vettel 4. 8 kör a végéig.

66.: Webber, Kubica, Hamilton az első három.

71.: Webber nyert, Jenson Button 5. és 2009 világbajnoka.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Versenynaptár

  • Összefoglaló Bahreini Nagydíj márc 14.
  • Ausztrál Nagydíj márc 28.
  • Maláj Nagydíj ápr 04.
  • Kínai Nagydíj ápr 18.
  • Spanyol Nagydíj máj 09.
  • Monacói Nagydíj máj 16.
  • Török Nagydíj máj 30.
  • Kanadai Nagydíj jún 13.
  • Európa Nagydíj jún 27.
  • Brit Nagydíj júl 11.
  • Német Nagydíj júl 25.
  • Magyar Nagydíj aug 01.
  • Belga Nagydíj aug 29.
  • Olasz Nagydíj szept 12.
  • Szingapúri Nagydíj szept 26.
  • Japán Nagydíj okt 10.
  • Koreai Nagydíj okt 24.
  • Brazil Nagydíj nov 07.
  • Abu-dzabi Nagydíj nov 14.

F1

Megszületett Briatore fia
Falco Nathan Briatore csütörtök reggel nyolckor jött a világra Nizzában.[...] Bővebben!

Bookline

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés