Vettel nyert, és hajt a világbajnokságra

2009. október 4., vasárnap 07:54
A német majdnem végig vezetett, versenyben maradt a vb-ért, Button nagyjából megőrizte előnyét. Jaime Alguersuari nagy balesetet úszott meg a Japán Nagydíjon.

Simán nyert Suzukában Sebastian Vettel, kvázi rajttól célig vezetett. A második Jarno Trulli az utolsó tankolás után került a KERS-problémával futó Lewis Hamilton elé, és lett második, az angol harmadik.

Az igen bonyolult, csak a futam reggelén közölt rajtsorrend az első hármat tekintve alig változott, más a dobogó közelébe sem tudott kerülni. A vb-t vezető Brawn pilótái a pontszerzésért küzdöttek, Rubens Barrichello végül hetedik, Jenson Button nyolcadik lett.

Köztük így a különbség nem változott jelentősen - Button 14-gyel vezet -, Vettel viszont feljött rájuk: csak kettővel van Barrichello, 16-tal az élen álló mögött. A végeredmény végleges, bár az ötödik Nico Rosberget behívták a versenybírák.

Két futam van hátra, még a német is lehet világbajnok, maximum 20 pontot lehet szerezni. A Red Bull-pilóta még jobban állna, a brazil előtt lenne, ha nincs a szingapúri tévedés.

A japán futam mozgalmas volt, de izgalmas nem, az utolsó néhány körben Jaime Alguersuari karambolja miatt összerázódott a mezőny, de előzni ekkor sem tudott senki. A spanyol megúszta, de kivizsgálásra a pálya kórházába vitték.

A Japán Nagydíj végeredménye

1. Vettel Red Bull-Renault (B) 1h28:20.443

2. Trulli Toyota (B) + 4.877

3. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 6.472

4. Raikkonen Ferrari (B) + 7.940

5. Rosberg Williams-Toyota (B) + 8.793

6. Heidfeld BMW Sauber (B) + 9.509

7. Barrichello Brawn-Mercedes (B) + 10.641

8. Button Brawn-Mercedes (B) + 11.474

9. Kubica BMW Sauber (B) + 11.777

10. Alonso Renault (B) + 13.065

11. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 13.735

12. Fisichella Ferrari (B) + 14.596

13. Sutil Force India-Mercedes (B) + 14.959

14. Liuzzi Force India-Mercedes (B) + 15.734

15. Nakajima Williams-Toyota (B) + 17.973

16. Grosjean Renault (B) + 1 kör

17. Webber Red Bull-Renault (B) + 2

  A Japán GP körről körre

Az FIA a futam előtt néhány órával közölte a meglepő rajtsorrendet, illetve, hogy nem adta meg a rajtengedélyt a sérült Timo Glock helyére beugrani akaró Kabui Kobajasinak.

Rajt: Vettel, Hamilton, Trulli, Heidfeld, Raikkönen, Barrichello a sorrend, Button kiesett a tízből 11.

1. kör: A rajt simán lement, Vettel elhúzott Hamiltontól, az angol Trullitól.

2.: A német már két másodperccel vezet, Button nem tud eljönni a 11. helyről, ráadásul előtte Kubica csak egyszer fog tankolni, iszonyú lassú.

4.: Button megelőzte Kubicát, 10.-nek jött föl

A Japán Nagydíj végleges rajtsorrendje, az autók tömege:

1.  Vettel       Red Bull-Renault       658.5 kg
2. Trulli Toyota 655.5
3. Hamilton McLaren-Mercedes 656.0
4. Heidfeld BMW-Sauber 660.0
5. Raikkonen Ferrari 661.0
6. Barrichello Brawn-Mercedes 660.5 *
7. Rosberg Williams-Toyota 684.5
8. Sutil Force India-Mercedes 650.0 *
9. Kubica BMW-Sauber 686.0
10. Button Brawn-Mercedes 658.5 *
11. Kovalainen McLaren-Mercedes 675.0 **
12. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 682.5
13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 665.4 *
14. Fisichella Ferrari 661.5
15. Nakajima Williams-Toyota 695.7
16. Alonso Renault 689.5 *
17. Grosjean Renault 691.8
18. Liuzzi Force India-Mercedes 682.5 **
19. Webber Red Bull-Renault - ***
20. Glock Toyota - ****

* Öthelyes rajtbüntetés
** Öthelyes rajtbüntetés váltócseréért
*** Új autóval indul a depóból
**** Nem indul

Keretes szöveg.

6.: Vettel 2,5 másodperccel Hamilton előtt, Trulli már jobban lemaradt.

8.: A német négy másodpercre növelte az előnyét, Hamilton nagyjából ennek a felével Trulli előtt. Button beragadva a 10. helyre, Barrichello a hatodikra.

10. Vettel öt másodperccel veri Hamiltont.

13.: Button két helyett jött előre - előtte Sutil simán megelőzte volna Kovalainent a sikánban, de a finn nem nyugodott bele, és megforgatta a németet. Az angol mindkettőt leelőzte, 8., pontszerző. Barrichello 6. továbbra is, Vettel 1.

15.: Hamilton és Sutil tankolt.

16.: Trulli is üzemanyagot kapott, csak Hamilton mögé tudott visszajönni.

17. Button tankolt simán.

18.: Vettel az élről a depóban, Raikkönen, Barrichello szintén. Veszített néhány másodpercet, a tankolás után állt egy keveset, de így is visszajött elsőnek. Alig egy másodperccel van a második Rosberg mögött, Hamilton harmadik.

19.: Barrichello 9., Button 14.

22.: Rosberg kijött benzinért, visszaálltak két tankolásra.

24.: Vettel, Hamilton, Trulli az élen, visszaállt a sorrend. Barrichello 8., Button 13.

25.: Öt másodperc előnye van Vettelnek Hamilton előtt, Trulli bő kettővel az angol mögött.

28.: Button elől többen kijöttek tankolni, 9., míg Barrichello 6.

33.: Az angol 8. újra, miután mindenki tankolt előtte, visszavette eredeti helyét.

35.: Raikkönen teljesítette második kiállását.

36.: Heidfeld is tankolt.

37.: Hamilton is bent járt másodszor is.

39.: Trulli is benzint kapott, bejött Hamilton elé a második helyre.

40.: Button másodszor tankolt.

41. Barrichello is letudta a kerékcserét, épp Button előtt van. 7. és 8. a két Brawn.

44.: Alguersuari a leggyorsabb kanyarban nagyon összetörte az autóját, de jól van. Biztonsági kocsi.

47.: A gumifalat javítják, hat kör a végéig. Rövid sprintverseny lesz a hajrá. Alguersuari azért befeküdt a mentőbe.

48.: A gumifalat nem tudták helyrehozni, a futam mégis el fog indulni egy kör múlva.

49.: Újraindult a verseny, senki nem próbált előzni, hamilton KERS-e valószínűleg nem működik.

50.: Maradt a Vettel, Trulli, Hamilton, Raikkönen, Rosberg, Heidfeld a sorrend, Barrichello 7., Button 8. Három kör a végéig. Kubica támadja Buttont.

53.: Vettel megnyerte a Japán GP-t, maradt a sorrend. Barrichello egy pontot hozott Buttonon, két versenye van, hogy 14 pontos hátrányát ledolgozza. Vettelnek 16-ot kellene, még ő is esélyes a világbajnokságra.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok