HIRDETÉS

Öthelyes büntetés a Brawnnak, Alonsónak

2009. október 3., szombat 13:01
Megváltozott a Japán GP rajtfelállása, öt pilótát hátrébb soroltak a sárga zászló megsértése miatt, köztük a vb-esélyes Buttont és Barrichellót.

Öt hellyel hátrébb sorolták a Japán Nagydíj időmérője után a pályán elért eredményéhez képest Adrian Sutilt, Rubens Barrichellót, Jenson Buttont, Sebastian Buemit és Fernando Alonsót - közölték magyar idő szerint szombat délben a versenybírák.

A sorrendben 4., 5., 7., 10. és 12. helyen végzett pilóta közül az első négy egyáltalán nem vagy nem eléggé lassított a kvalifikáció második szakaszában, amikor az ötödik, Buemi ütközött, majd sérült autóval visszatért a pályára, veszélyhelyzetet okozva. Ő visszasorolása mellett figyelmeztetést is kapott.

A rajtsorrend így lényegesen változik: Sutil a 8., Barrichello a 9., Button a 11., Buemi a 14., Alonso a 17. pozícióból startolhat, bár a sorrend még nem hivatalos.

Az időmérő zavaros volt, balesetek miatt háromszor szakították félbe piros zászlóval, Timo Glock megsérült, elképzelhető, kihagyja a versenyt.

A Japán GP új rajtfelállása

1. Vettel Red Bull-Renault

2. Trulli Toyota

3. Hamilton McLaren-Mercedes

4. Heidfeld BMW-Sauber

5. Raikkonen Ferrari

6. Rosberg Williams-Toyota

7. Kubica BMW-Sauber

8. Sutil Force India-Mercedes *

9. Barrichello Brawn-Mercedes *

10. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari

11. Button Brawn-Mercedes *

12. Fisichella Ferrari

13. Kovalainen McLaren-Mercedes **

14. Buemi Toro Rosso-Ferrari *

15. Nakadzsima Williams-Toyota

16. Grosjean Renault

17. Alonso Renault *

18. Liuzzi Force India-Mercedes

19. Glock Toyota **

20. Webber Red Bull-Renault **

* Öthelyes büntetés a pilóta szabálysértése miatt

** Öthelyes büntetés váltócsere miatt

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől