HIRDETÉS

A Toyota kivár vagy kivonul?

2009. szeptember 29., kedd 19:32 |
Mozog a Forma-1-es pilótapiac, Alonso és Raikkönen szerződése után indulhat be a tömeges csapatváltás. A Toyota mindkét versenyzőjét elküldi, még a tehetséges, legutóbb második Timo Glockot is.

”A csapatok keresgélnek, a pilóták keresgélnek, érdekes időszak ez a Forma-1-ben. A piac tele van pilótákkal, de jók a lehetőségeim” – harangozta be istállója, a Toyota hazai nagydíját, a Japán GP-t német pilótája, Timo Glock.

A Szingapúrban második pilótának nem kellene nézelődnie, 2010-re előszerződése van jelenlegi istállójával, csakhogy szombaton közölték vele: keressen csapatot magának.

Glock még lát reményt a folytatásra, hogy végül mégis igényt tartanak rá, de társának, Jarno Trullinak már korábban megmondták, nem hosszabbítanak vele. Így jelenleg nincs pilótájuk a következő szezonra, sőt, kapcsolatba sem hozták senkivel a márkát.

A Toyota cáfolja, hogy a Honda és a BMW után kiszállna a Forma-1-ből, de az újságírók fejében megfordult ez a lehetőség. A klasszisok közül ugyanis Robert Kubica a Renault-hoz, Nico Rosberg a Brawnhoz áll nagyon közel, Fernando Alonso ferraris, illetve Kimi Raikkönen mclarenes átigazolása szinte már tény.

A McLarentől Heikki Kovalainen, a Brawntól várhatóan Rubens Barrichello távozik, állítólag a Williams hívja előléptetett tesztpilótája, Nico Hulkenberg mellé. Az angolok jövőre már nem Toyotával mennek, így megszabadulhatnak Kazuki Nakadzsimától.

Ha a Toyota komolyan gondolja, Barrichellót megszerezheti, és Adrian Sutil is elhozható a Force Indiától. A Monzában második helyről rajtoló német maradni szeretne, de a gyári csapat hívására meggondolhatja magát.

Ami biztos: ha a Toyota esetleg ki is szállna, minden jelenlegi pilóta találna magának helyet, jövőre ugyanis legalább négy új csapat érkezik: a Manor, a Campos, a USF1 és a Lotus. Ráadásul a BMW-t felvásárolták, valószínűleg az utódistállónak is szorítanak helyet az F1-ben.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől