Ecclestone megkegyelmezne a Renault-nak

2009. szeptember 21., hétfő 12:36
Fernando Alonso jelenlétében indult a tárgyalás Párizsban, ahol a Forma-1-es csapatnak felelnie kell a Szingapúri GP-n történtekért. Az F1-főnök elnéző lenne.

Hétfő reggel fél tízkor elkezdődött a párizsi FIA-központban a Renault meghallgatása a Szingapúr-balhé miatt. A helyszínen megjelent a főszereplő, de vádalkut kötő, így sértetlenséget élvező Nelsinho Piquet, excsapatát, a Renault-t képviselő elnök, Bernard Rey és a cég PR-felelőse, Jean Framcois Caubet. Váratlanul felbukkant Fernando Alonso, az istálló egyik jelenlegi pilótája is.

A botrány miatt a csapattól távozó, a bundázást megszervező Flavio Briatore és a főmérnök Pat Symonds nincs ott Párizsban.

Tavaly a Szingapúri GP-t Piquet karamboljának köszönhetően nyerhette Alonso, szeptemberre kiderült, a brazil szándékosan ütközött, majd azért árult el mindent, mert gyenge eredményei miatt elbocsátották. Az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) kihallgatta Alonsót is, megállapította, nem tudhatott semmiről, de úgy tűnik, az ítélkező Motorsport Világtanács kíváncsi az álláspontjára.

A Renault a legsúlyosabb büntetéssel, a Forma-1-ből való kizárással is számolhat, de egyre valószínűbb, hogy megkegyelmeznek neki. Az autosport.com szerint csak a tavalyi pontversenyből törlik, és több tízmillió dolláros pénzbírságot kap.

Az enyhe büntetésre utal Bernie Ecclestone nyilatkozata, aki egyedüliként beszélt az újságírókkal hétfőn: ”Kiegyensúlyozott döntést kell hoznunk. Amit tettek, nagyon súlyos, nincs mentség alóla, de gyorsan léptek, megszabadultak a főbűnösöktől”.

A Renault már korábban közölte, nem fog védekezni, nem vitatja a csalás vádját.

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Sebastian Vettel
  3. 73  Mark Webber
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Ferrari

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől