Tagadnak a Renault-botrány főszereplői

2009. szeptember 3., csütörtök 12:14
Kikérdezték az egész istállót, de az FIA már "más ügyekben" is nyomoz. Az érintettek nem nyilatkoznak, az excsapattagok cáfolnak.

Mélyül az FIA-vizsgálat a Renault-ügyben, a Nemzetközi Autós Szövetség képviselői még a hétvégén, Spában Fernando Alonsót és Pat Symonds technikai igazgatót, a héten Flavio Briatore csapatfőnököt hallgatták ki ügyvéd jelenlétében – értesült a brit Independent.

”Spában egész hétvégén beszélgetések voltak, Szingapúr és más ügyek is előkerültek” – idézett a lap név nélkül egy FIA-képviselőt, aki nem részletezte, mik a ”más ügyek”.

A szervezet brazil forrásokból azt feltételezi, az istálló a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon utasította pilótáját, Nelsinho Piquet-t, hogy karambolozzon, így kerülhetett a futam élére Alonso, aki aztán megnyerte a versenyt.

Az istálló továbbra sem kommentál, nem szólalt meg senki, pedig szinte a teljes technikai személyzetet kikérdezhették. Több nem szivárgott ki, a Daily Express szerint az érintettek tagadnak. A néhány hete kirúgott Piquet-ről semmit nem hallani, azt sem tudni, vele kapcsolatba lépett-e az FIA.

A botrányba belekeverték Felipe Massa nevét is, de egyelőre ő sem szólalt meg, helyette a Ferrari cáfolta érintettségét.

A vizsgálat folytatódik, ha elegendő bizonyítékra bukkannak, a Renault-t a Motorsport Világtanács elé idézhetik, ahol hivatalos meghallgatáson kell tisztáznia a történteket, vagy megbüntethetik.

Az f1-live.com megszólaltatta Denis Chevrier-t, aki tavaly még a Renault motorfejlesztési főnöke volt: "meglep a feltételezés, ez teljesen ellenkezne a cég szellemiségével”.

Franck Montagny, a csapat extesztpilótája szerint egy versenyzőt nem lehet ilyesmire kényszeríteni, az egész ügy ”sci-fi”.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...