HIRDETÉS

Befejezem a gyors kört, aztán sötétség

2009. augusztus 3., hétfő 18:08
Először szólalt meg Felipe Massa a hungaroringi balesete óta, a Ferrari-honlap közölt vele interjút. Nem emlékszik semmire, köszöni a kórháznak, amint tud, visszatér a Forma-1-be.

Hétfőn elhagyta a honvédkórházat és Budapestet Felipe Massa, csapata, a Ferrari elkészítette vele az első interjút balesete óta. A pilótát újságírókkal még nem hagyták találkozni, a cég saját honlapján közölte a beszélgetést, amit sajtófőnöke készített vele a kórházban.

”Furán érzem magam, mert elmondták, mi történt, de nem emlékszem semmire. Az utolsó kép, hogy befejezem a gyors köröm Rubens mögött, aztán sötétség. Mielőbb fel akarok gyógyulni és visszaülni a Ferrariba” – mesélte Massa, akit a Rubens Barrichello autójából kirepülő rugó talált fejen, törte be koponyáját a Magyar GP időmérőjén.

Életét a Honvédkórházban mentették meg, ahol koponyatörését operálták: ”Az orvosaimnak köszönöm, akik elláttak a pályán és és itt a kórházban, illetve Dino Altmann-nak meg a családomnak. Köszönöm az imákat, a biztató e-maileket a drukkereknek, hálás vagyok Istennek”.

Altmann a versenyző háziorvosa és személyi trénere, a baleset után azonnal Magyarországra repült a családdal. Az elmúlt héten ő tájékoztatta a sajtót a beteg állapotáról, felgyorsult lábadozásáról.

Massa otthon, Sao Paulóban folytatja a gyógyulást. ”Csak haza akarok menni és mindent úgy csinálni, mint régen, a mindennapi életem, a kondícióm a legfontosabb”.

Visszatérésének időpontja még bizonytalan, legalább három hónapig tarthat, addig 2006-os csapattársa, Michael Schumacher helyettesíti.

”Michael fantasztikus, rengeteget segített nekem, a legjobb választás, biztosan mindenki örül, hogy újra a pályán láthatja. De amilyen gyorsan csak tudok, visszatérek” – ígérte Massa.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől