HIRDETÉS

Kimi Raikkönen aggódhat a helyéért

2009. július 30., csütörtök 14:47
Változik a Ferrari pilóta kettőse 2010-ben, még titkolják, ki meg éy ki marad. Szerdán viszont Felipe Massát a csapatfőnök megnyugtatta, visszavárja, bármikor épül föl.

Első rali-vb-futamát kezdi csütörtök este a Finn Ralin Kimi Raikkönen, a Ferrari Forma-1-pilótája, hazai sajtója szerint még sok fogja követni: ha elég gyors lesz, váltani fog. Az exvilágbajnok idén már többször indult kisebb versenyeken, a hétvégi a komoly bemutatkozása.

”Igazi nagy verseny vár, készülök rá, kihívás végigmenni rajta. Három napig tart, hosszú szakaszokkal, ilyeneken még nem indultam. Tommi Makinen volt navigátora lesz mellettem” – nyilatkozta Raikkönen Budapesten az Indexnek.

Kérdezni sem kellett, azonnal cáfolta a kategóriaváltást: ”A rali a hobbim, teljesen más, mint a Forma-1. Nagyon élvezem, szórakoztat, vicces, nem olyan komoly dolog, mint az F1. Az egész nekem szórakozás”.

Ferraritól való távozásának felvetésére annyit mondott, ”teljesen normális, hogy pletykálnak, minden évben ez van”. A külföldi sajtó ugyanis biztos benne, hiába van mindkét jelenlegi pilótának megállapodása a következő évadra is, jövőre Fernando Alonso érkezik az olaszokhoz, csak azt nem tudni, Raikkönen vagy Felipe Massa helyére.

kimi450

A finn ügynökei már tárgyaltak a Brawn GP-vel, Stefano Domenicali Ferrari-csapatfőnök szerdai nyilatkozata után az egyeztetések folytatódhatnak: a szakember kijelentette, a sérült Massát visszavárják, tartson bármeddig felépülése.

”Megerősítettem őt, visszavárjuk, övé a kocsi, amint készen áll, jöhet” – mondta Pesten. A brazil felépülése előre láthatólag 3-6 hónapig tart majd, lábadozása alatt Michael Schumacher helyettesíti, úgy tűnik, a brazil kitöltheti 2010-re is érvényes szerződését. Ráadásul Massa állapotában különös súlya van főnöke szavainak, ezek után őt biztosan nem fogják kirúgni.

A Hungaroringen kiderült, változás lesz a Ferrarinál, már a kevésbé fontos csapattagok is tudják, de egyelőre titkolják, milyen. Állítólag szeptember közepén, Monzában jelentik be, mi történik 2010-ben.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől