HIRDETÉS

Massa: Megvertem volna Hamiltont

2009. július 29., szerda 15:07 |
Egyre jobban van a Forma-1-pilóta, szerdán kiengedik a Honvéd-kórház intenzív osztályáról. Már éhes és fürdeni akar, sőt, feleségének azt mondta, megnyerte volna a Magyar Nagydíjat. Orvosa biztosra veszi, újra versenyezni fog.

”Nincs kétségem, Felipe újra versenyezni fog, biztos vagyok ebben. Az utóbbi órák javulása a legmerészebb elképzeléseinket is túllépte” - idézte a Gazzetta dello Sport Dino Altmannt, Felipe Massa brazil kezelőorvosát.

Szerdán a pilóta megtette első lépéseit és enni kért szombati balesete után először. A ferraris semmire nem emlékszik, de már felülhet az ágyon és fürdeni szeretne.

A gazzetta.it úgy tudja, a koponyatöréssel operált sportoló felépülése a vártnál sokkal gyorsabban halad, feleségét már a versenyzésről kérdezgeti. Azt akarta tudni, hanyadik helyen állt, amikor a Hungaroringen eltalálta a rugó és gumifalnak ütközött, illetve hogy ki nyerte a versenyt.

Felesége közölte vele, Lewis Hamilton, mire a gazzetta.it szerint Massa azt mondta: "El sem hiszem, megvertem volna".

Egyelőre szilárd táplálékot nem kaphat, de szerdán elhagyhatja a Honvéd-kórház intenzív osztályát. Családja úgy tervezte, amint lehet, egy párizsi klinikára szállítják át, de olyan jól van és annyira elégedettek a magyar ellátással, hogy néhány napig még Budapesten maradnak, majd együtt egyenesen brazíliai vagy monacói otthonukba mennek.

Egy brazil lap ennek ellenkezőjéről tud, epegyulladásról is ír, de ezt a kórház orvosai cáfolják. (Mivel sajtótájékoztatót már nem tartanak, elkezdődött a találgatás.)

A versenyzőt újra meglátogatja a Ferrari-elnök Luca di Montezemolo és Michael Schumacher is érdeklődött, mikor találkozhatna sérült excsapattársával.

Az orvosok szerint minden jól halad, de arról még nem nyilatkoztak, mikor térhetne vissza a Forma-1-be. Reálisan nézve idén biztosan nem, így gondolja Bernie Ecclestone F1-főnök is: ”Szerencsére a szemével nincs baj, de nehéz megmondani, látjuk-e idén, szerintem inkább csak jövőre”.

Szerdán este derült ki, hogy Michael Schumacher visszatér, és helyettesíti Massát a Ferrarinál
.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől