Mi a fene történik most a Forma-1-ben?
Bekeményített a hét végén a Forma-1-es csapatok szövetsége, a FOTA az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) új szabályai miatt, és hétfőn nem állapodott meg a jövő évi nevezésekről. Hiába tagja hivatalosan a rajtlistának a Ferrari, a Red Bull, a Toro Rosso és feltételesen öt másik élcsapat, négy nappal a végső 2010-es nevezettek kihirdetése előtt úgy tűnik, nem fognak indulni a Forma-1-ben.
Jelenleg marad az F1-ben a Williams és a Force India a mostaniak közül, és jön 11 ismeretlen újonc istálló, újonc pilótákkal, a mostaniak meg – Raikkönen, Alonso, Hamilton – csapataikkal új sorozatot alapítanak, ott fognak versenyezni. Legalábbis ezt állítják.
A múltban többször felmerült a szakadás lehetősége, de ennyire kiélezett talán sosem volt a helyzet. A csata Max Mosley FIA-elnök és a FOTA között zajlik, pontosan még mindig csak sejteni lehet, miért.
A költséghatáron kezdtek veszekedni
A balhé azzal kezdődött, hogy Mosley a csapatok beleegyezése nélkül 45 millió eurós költséghatárt vezetett be a 2010-es szezontól, vagyis a most 300-350 millió eurót költő Ferrari, McLaren és Toyota vissza kell szorítsa költségvetését, maximum annyit költhet, mint a Force India háromnegyed év alatt.
Mosley azt is kitalálta, hogy ki lehet bújni a korlát alól, el lehet szórni bármennyit, de aki marad a 45 millióban, kedvezményeket kap a technikai előírásokban: előfordulhat, hogy gyorsabb autót építhet, ráadásul más szabályok vonatkoznak rá. A kettős mércés rendszert hamar sikerült kiiktatni a Mosley–FOTA-tárgyalásokon, de a 45 milliót nem, az elnök megszállottan ragaszkodik hozzá.
Azt mondja, a gazdasági válság miatt van rá szükség, istállók mennek tönkre, ha nem vezeti be, csakhogy ez nem tűnik igaznak. Hiába vagyunk a krízis közepén, egyik istálló sem roppant meg – nem vonult ki szponzor –, ráadásul a csapatok is költségcsökkentésre törekszenek.
Kevesebbet, szinte semmit nem tesztelnek, növelték a motorok és a sebességváltók élettartamát, amivel rövid idő alatt jó 50 százalékot spóroltak az efféle alkatrészeken. Egyik sem áll olyan rosszul, hogy 45 millióra kellene visszaállnia.
Mi múlik 3 ismeretlen csapaton?
Mosley azt mondja, új csapatokra van szükség, mert a jelenlegi 10 kevés, 13-nak kellene lennie, és újoncok csak akkor jönnek, ha kevés pénzből be tudnak szállni. Valószínűleg így van, de hol profitál abból a Forma-1, ha érkezik a USF1, aminek semmiféle versenyzési múltja nincs – mellékesen sokkal többet össze tudna szedni, mint 45 millió –, meg a Campos és a Manor, két alsóbb kategóriás gárda.
Miattuk nem fog több néző kimenni a pályára, nem hoznak új, több száz milliós szponzorokat és a televíziós társaságok sem fognak többet fizetni a közvetítésekért.
Akkor mégis, miért kell olyan erősen ragaszkodni hozzájuk és a senkinek nem tetsző új szabályokhoz? Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök hét végi – talán történelmi – beszédében azt mondta, nem tudja, mi történik a Forma-1-ben.
Pénz a háttérben
Az okokat, amik egymásból következhetnek, feltételezni lehet, biztosra venni nem. Biztos, hogy a gazdasági válság több nagy autógyárat is megbillentett, köztük a Toyotát, a Renault-t, a Mercedest birtokló Daimler-Chryslert végképp, utóbbi már nem is létezik. Mosley talán szándékosan akarja elérni, hogy ezek a gyártók mielőbb kiszálljanak a Forma-1-ből, és helyükre abszolút megbízható versenyistállók jöjjenek, amelyekre kisebb hatással van a válság. Maradnak a sportban, mert abból élnek, nem pedig autógyártásból. Ilyen jelenleg a Forma-1-ben a Williams, nem véletlen, hogy feltétel nélkül aláírta Mosley szabályterveit, és nevezett 2010-re.
Mosley azért kötheti meg a 45 milliót, hogy kiszorítsa a legnagyobbakat, pontosabban, hogy újra motorszállítóvá fokozza le őket, mint a múltban volt: beszállítanak a csapatoknak, de a napi munkájukba nem szólnak bele, és főképp nem ölnek bele 300 milliót az üzletbe úgy, hogy azt bármelyik pillanatban visszavonhassák, mint tette a Honda decemberben. A keddi FIA-közlemény is ezt látszik alátámasztani: Mosley egyszerűen megijedt a japánok kivonulásakor, hogy elfogyhatnak az istállók, azt akarta, a cégek kötelezzék el magukat hosszú távra az F1-ben. Nem tették, ezért a másik irányba fordult, olyan előírásokat talált ki, amikkel háromnegyed év alatt bejöhetnek új tagok az F1-be. Csakhogy ezek a már itt lévőknek nem tetszenek.
Mivel a kiscsapatokkal az istállók költségvetés is csökkenne, felmerül a kérdés, mennyivel részesüljenek a Forma-1 bevételeiből? Továbbra is annyi kell, mint eddig? A Ferrari jelenleg 100 millió dollár fölött kaphat, a többi jóval kevesebbet. (Az évtizedeken át titkolt adatot év elején Bernie Ecclestone árulta el, hogy összeugrassza őket, és megbontsa a tavaly alakult FOTA-t, amely egységes.)
Ha kevesebbet költenek, nem kellene-e csökkenteni az ő részüket? Ecclestone biztosan szívesen fizetne kevesebbet és tartana meg többet magának és az FIA-nek.
Mosley vs. FOTA a végsőkig
A kérdésekre választ csak akkor kaphatunk, ha a felek megegyeznek: Mosley most azt mondja, nevezzetek be a jelenlegi szabályok szerint, kötelezzétek el magatokat a Forma-1-hez, és majd megvitatjuk együtt a szabályokat, megegyezünk a Concorde-szerzdőésről, eldöntjük, hogy ki mennyi pénzt kap.
Montezemolóék nem hülyék, ha már bent vannak valahol, a fogva tartó diktál, ezért ő és a többi csapatfőnök azt mondja, egyezzünk meg a Concorde-szerződésről, döntsük el, ki mennyit kap, tisztázzuk a technikai szabályokat, és abban a pillanatban, ha ez megvan, benevezünk 2010-re. Egyértelmű, így ők vannak előnyben Mosleyékhoz képest.
Múlt pénteken hirdette ki az FIA a jövő évre elfogadott nevezéseket, az álláspontok közeledtek, mind a 8 lázongó csapat a listára került. Néhány feltételesen, de ott van, a több mint tíz, feltétel nélkül beszállni akaró újonc közül meg csak három került be.
Mosley bátorította föl a csapatokat
Órákkal később a Ferrari közölte, semmit nem enged a FOTA 2010-es terveiből – az FIA-listából kiderült, Mosleyéknak szükségük van a nagycsapatokra és neves pilótáikra, amelyek így azonnal visszazártak, és a hétfőre tervezett FOTA–FIA-konzultáción, ahol Mosley a megegyezést akarta véglegesíteni, szinte tárgyalni sem voltak hajlandóak. Vagy az ő szabályaik, vagy semmi, akkor inkább saját sorozatot indítanak, ellen-Forma-1-et. Sőt, alakuljon át az FIA is, legyen átláthatóbb és konzekvensebb a kormányzás, ne változzon félévente a szabálykönyv.
Magabiztosan fenyegetnek, mert kiderült, Mosley hiába mondta korábban, nincs szüksége a Ferrarira meg a többi sztárra a Forma-1-nek, ennek az ellenkezője látszik bebizonyosodni. A költséghatárt túl aggresszíven kommunikálta, majd amikor részben elérte céljait - jövőre 100 milliós "gazdasági szabály", és nem költséghatár ahogy a keddi közleményből kiderül -, elgyengült és a listájára tette az összes lázadót. Montezemolóék így nyerő helyzetbe kerültek: csak akkor maradnak a Forma-1-ben, ha ők diktálják a szabályokat, és új pénzügyi szerződést kötnek Ecclestone-nal a bevételek elosztásáról.
A Forma-1 csak Forma-3 lesz
Mosley szerint ez elfogadhatatlan, de ha lesz olyan vakmerő, hogy nekivág az üres Forma-1 névvel meg a Williamsszel, a Force Indiával neves pilóta nélkül – Rosberg szerződése lejár a Williamsnél ezév végén –, ráadásul gyengébb technikai szintű autókkal, a FOTA megcsinálhatja az ellen-F1-et.
Montezemolo a hét végén azt mondta, nem lenne nehéz. Alap, hogy övék az összes nagy név, mind a csapatok, mind a pilóták között: McLaren, Ferrari, BMW, Raikkönen, Hamilton, Alonso és a többiek.
Kellenek pályák, de azt megoldanák akkor is, ha egyik jelenlegi F1-esen sem versenyezhetnének, és kell televízió, ami közvetít, de manapság, amikor naponta alakulnak csatornák, ez sem lehet probléma. Legalábbis erre utalt a Ferrari-főnök. Nem lehet persze elfelejteni, válság van, de az biztos, ha Montezemolo csak blöffölne is, igen jó pozícióban van ehhez.
Kiiktathatnák Ecclestone-t
Ráadásul – és itt jön a legnagyobb dzsókerük –: az új szerződések megkötésekor nem kellene közvetítővel egyezkediük. Mert bárhogy is nézzük, Bernie Ecclestone ügynök, aki évtizedek óta összehozza a pályatulajdonosokat és a tévétársaságokat a csapatokkal.
A pályáktól és a tévéktől nagy pénzt szed le, hogy F1-futamot rendezhetnek/közvetíthetnek, aminek a töredékét osztja szét az istállók között. Nem gyárt autót, nem fizet pilótákat, nem kockáztatja az életét hétvégéről hétvégére, mégis kaszál.
Mosley kedden azt mondta, maradnak az ő 2010-es szabályai, a sztárcsapatok péntekig csatlakozhatnak. Ha nem, a Forma-1-re a Williams, a Force India, a USF1, a Campos, a Manor mellett a Prodrive, a Superfund, az N. Technology, az Epsilon Euskadi és még néhány B-vonalas istálló vár, B-vonalas pilótákkal.
A Forma-1 a továbbiakban maximum a nevében lesz az, ahogy Montezemolo fogalmazott, ”jöhet a Forma-3”, de abból ők nem kérnek.
Mosley állítólag belülről próbált bomlasztani
Kedden a FOTA közleményben kritizálta Alan Donnelly FIA-ellenőrt, aki idén minden futamon a szervezet ellenőri bizottságát vezeti, és az elnök távollétében helyettesíti a nagydíjakon. Azzal vádolják, Törökországban, miután tárgyalt az istállókkal, a többi csapat távollétében több gárdánál is megpróbált zavart teremteni, egymás háta mögött játszva ki őket, hogy bomlassza egységüket. Az FIA visszautasította a feltételezést, megvédte Donnellyt.
