Button behúzta Monacót is, Raikkönen 3.

2009. május 24., vasárnap 13:41 |
Az angol ötödször nyert idén, az utcai pályán lemosta a 2. Barrichellót. Massa 4., jön a Ferrari.

Jenson Button könnyedén nyerte a Monacói GP-t, valójában rajt-cél győzelmet szerzett, csak körökre adta át az első helyet. A rajttól tökéletesen jött el, csapattársát, a másodiknak forduló Rubens Barrichellót azonos súlyú autóval is simán lerázta.

A javuló Ferrariknak csak a brazil ellen lehetett esélyük, de Kimi Raikkönen gyengébb startja után nem tudott előre lépni a harmadik helyről. Az olasz csapat ennek is örülhet, Hét hónap után, idén először állt dobogóra pilótájuk. Felipe Massa negyedik lett a másik piros kocsival, nem sokkal a finn mögött.

Button idei ötödik sikerével 16 ponttal vezet Barrichello előtt, továbbra is mindössze négy pontot veszített a lehetséges maximumból.

Monacóban először nyert, a protokollt el is rontotta: célba érés után az első három a célvonalon parkol le a hercegi páholy előtt, de ő véletlenül visszakanyarodott a depóba, mint általában kell.

Kipattant az autóból, 250 métert futott teljes szerelésben, sisakban az urakodókhoz, ahol percek óta csak rá vártak.

A Monacói GP körről körre

14.00: Elindultak az autók a felvezető körre.

Rajt: Button és Barrichello tökéletesen jött el, a brazil megelőzte a beragadó Raikkönent, aki így harmadik. vettel negyedik, Massa, Rosberg, Kovalainen utánuk.

2. kör: A Brawnok máris elhúznak, Button két kör alatt három másodpercet adott Raikkönennek. Hamilton már hármat előzött az utolsó helyről indulva.

4.: Button és Barrichello együtt húznak el, Raikkönen magányosan harmadik, leszakadt róla Vettel. Massa megy a Red Bullra.

6.: Massa levágta a sikánt, visssza kellett engednie Vettelt maga elé, de ezt kihasználta Rosberg, és ő is elment a Ferrari mellett.

8.: Vettel borzasztó lassú a szuperlágy gumikon, már 8 autó sorakozik mögötte.

9.: Button 3,5 másodperccel ellépett Barrichellótól, 5-tel Raikkönentől.

10.: Rosberg, Massa, Webber is megelőzte Vettelt, aki be is jött a depóba.

11.: Rosberg átvághatta a sikánt Vettel megelőzésekor, büntethetik. Buemi kitolta Piquet-t az első kanyarban, mindketten feladták. Hamilton összeakadt Haidfelddel, de megúszták, majd a világbajnok tankolt.

12.: Raikkönen befogta Barrichellót, keményen támadja.

15.: Barrichello teljesen lelassult a szuperlágy gumival, Raikkönent, aki keményen volt, ki is hozták mögüle tankolni és újabb szett kemény gumiért.

16.: Vettel odacsapta autóját az első kanyarban, feladta. Barrichello tankolt, visszajött Raikkönen elé.

17.: Button is jött tankolni. Kemény gumit kapott, másodiknak jött vissza Rosberg mögé.

18.: Rosberg is tankolt, Button visszaállt az élre, Rosberg 8.

20.: Massa tankolt utolsóként az élmezőnyből.

22.: Button zavartalanul az élen, 16 másodperccel veri Barrichellót, aki fél kilóval nehezebb autóval indult, egyforma gumikkal és kocsival.

24.: Raikkönen alig néhány másodperccel van Barrichello mögött, Alonso egy, Massa 3 másodperccel lemaradva. Sok esélyük mégsincs megverni a Brawnt, mert nekik még fel kell tenniük a szuperlágy gumit, ami nagyon keveset bír. Biztonsági kocsi persze bármikor jöhet.

30.: Massa és Raikkönen a leggyorsabb a pályán, de Buttontól már le vannak maradva. Barrichello is elhúzott tőlük.

31.: Massa levághatta az egyik s-kanyart, büntethetik. Raikkönen 19 másodperccel van Button mögött.

34.: Massa a leggyorsabb a pályán, kevéssel veri Raikkönent. Többel Buttont, de 21 másodperccel van mögötte.

36.: Button lekörözte Hamiltont.

41.: Massát figyelmeztették, hogy többet ne vágja le a sikánt, mert tényleg megbüntetik.

42.: Button, Barrichello, Raikkönen, Massa az első négy.

48.: A Ferrarik araszolnak Barrichellóra, raikkönen már alig 2 másodpercre van tőle.

50.: Barrichellónak megvolt a második tankolás és kerékcsere.

51.: Button is letudta a második kiállást, centikre Raikkönen mögé jött vissza, el is engedte a Ferrarit.

52.: Kovalainen odacsapta a McLarent, mint Massa az időmérőn, csak neki fel kellett adnia.

53.: Raikkönen is tankolt, Button újra vezet, Massa második, de még tankolnia kell. a harmadik Webbernek szintén, utána jön Barrichello, majd Raikkönen.

55.: Jött Massa és Webber, a Ferrari lágy gumin. A negyedik a brazil, előtte Button, Barrichello, Raikkönen, mögötte Rosberg és Webber.

61.: Nincs változás, Button már visszavett.

63.: Rosberg is végzett az utolsó kerékcseréjével.

67.: Button, Barrichello, Raikkönen, Massa, Webber, Rosberg, Alonso, Bourdais pontszerző.

68.: 10 kör a leintésig, Massa egy másodpercre Raikkönentől. Nem valószínű, hogy nagyon harcolni fognak.

73.: Egyelőre az utóbbi évek legunalmasabb monacói futama az idei. Még van öt kör.

78., utolsó kör: Jenson Button megnyerte a Monacói GP-t, idén hatból ötödször győzött. Barrichello másodi, Kimi Raikkönen újra dobogóra vitte a Ferrarit, 3.

15.48: Button véletlenül bevitte a kocsiját a parc fermébe, ahol ellenőrzik, pedig a monacói győztesnek mindig a célegyenesben kell leparkolni a dobogósokkal együtt. Az angol így kipattant a kocsiból, és futva tette meg a fél célegyenesnyi, úgy 250 méteres távot, közben integetett a tömegnek. Albert herceg már várta a serleggel.

15.51: Vége a díjkiosztásnak, Button még liheg egy kicsit. Pezsgőlocsolás.

A Monacói GP végeredménye

1. Button Brawn GP-Mercedes (B) 1h40:44.282

2. Barrichello Brawn GP-Mercedes (B) + 7.666

3. Raikkonen Ferrari (B) + 13.443

4. Massa Ferrari (B) + 15.110

5. Webber Red Bull-Renault (B) + 15.730

6. Rosberg Williams-Toyota (B) + 33.586

7. Alonso Renault (B) + 37.839

8. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 1:03.142

9. Fisichella Force India-Mercedes (B) + 1:05.040

10. Glock Toyota (B) + 1 kör

11. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1

12. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 1

13. Trulli Toyota (B) + 1

14. Sutil Force India-Mercedes (B) + 1

15. Nakajima Williams-Toyota (B) + 2

A világbajnokság állása

  1. 76  Fernando Alonso
  2. 73  Mark Webber
  3. 73  Sebastian Vettel
  4. 63  Lewis Hamilton
  5. 59  Nico Rosberg
  6. 51  Kimi Räikkönen
  7. 45  Jenson Button
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 146  Red Bull Racing-Renault
  2. 108  McLaren-Mercedes
  3. 86  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől