Rosberg, Hamilton utánuk a Brawnok

2009. május 21., csütörtök 09:57 |
A Monacói GP 2. edzése a Williams és a McLaren csatája lett. A Ferrarik visszaestek, Fisichella bemutatott Massának, ő meg vissza.

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Monacói GP pénteki napján, a legjobb időt a második tréningen futotta. Lewis Hamilton két tizeddel maradt le tőle, a két pilóta a hajrában felváltva vezetett, percenként döntögetve a másik idejét.

Rubens Barrichello egész nap kiegyensúlyozottan vezetett, délelőtt nem akad nála jobb, délután harmadik lett csapattársa, Jenson Button előtt.

A vb-t vezető angol a középmezőnyben autózott majdnem végig, utolsó körével jött föl.

A Ferrarik reggel jobban mentek, de a nap végén is az első tízben végzett Massa, illetve Raikkönnen. A brazilnak volt egy kis kalandja Giancarlo Fisichellával, amikor mutogattak és egymást tartották föl.

A Red Bull az új diffúzorral a vártnál gyengébben zárt, Fernando Alonso épp kimaradt a tízből. A legszerencsétlenebb Robert Kubica volt: BMW-je délutáni második körében elfüstölt, így csak nézhette a többieket.

A Monacói Nagydíjon pénteken pihennek, szombaton jön még egy szabadedzés, valamint az időmérő. Vasárnap verseny.

A Monacói Nagydíj 2. szabadedzése percről percre

14.00: Sebastien Buemi Toro Rossója és Nelsinho Piquet Renault-ja kezdi a tréninget.

14.02: A svájci máris gyors körön van.

14.04: Buemi, Piquet, Rosberg a sorrend.

14.06: 1:18.436, Nico Rosberg vezet.

14.07: Robert Kubica BMW-motorja tönkrement, rengeteg füst jött ki belőle és egy pillanatra ki is gyulladt. A ködben minden autónak sikerült kikerülnie, a Casino-kanyar előtt nem sokkal parkolta le a kocsit.

14.11: 1:18.361-gyel Heikki Kovalainen van elöl.

14.14: Hamilton - 1:18.124, vezet, de még egy másodperccel gyengébb Barrichello a délelőtti idejénél.

14.17: Raikkönen, Kovalainen, Rosberg az első négyben.

14.19: 1:17.723-mal Alonso az élen. Trulli, Piquet, Hamilton, Raikkönen mögötte.

14.22: Nakadzsima, 1:17.259, már majdnem ott van Barrichello délelőtti legjobbjánál.

14.23: 1:16.871, Kovalainen a nap idejével vezet.

14.28: Kovalainen, Alonso, Nakadzsima, Hamilton, Button a sorrend.

14.30: Hamilton a második, aki 1:17 alá ment, csak csapattársa előzi meg.

14.31: Button negyedik, Raikkönen ötödik.

14.32: 1:16.637, már Felipe Massa vezet.

14.35: 1:16.523, Hamilton visszavágott. Idén először McLaren-Ferrari-csata az első helyért.

14.36: Raikkönen egy tizeden belülre jött föl az angol mögé.

14.43: Barrichello fellépett a két ferrari elé, Hamilton mögé.

14.50: Alonso századokra Hamiltontól, második. Barrichello és a két Ferrari van mögötte.

14.51: Raikkönen már csak 17 ezredre Hamilton idejétől, második.

14.54: 1:16.112, Massa az új első.

14.55: 1:16.109-re javított a brazil.

14.56: Massa, Hamilton, Raikkönen, Alonso, Barrichello az első öt, Button 12.

14.59: Barrichello - 1:15.590, Kovalainen 1:15.904, első-második.

15.05: Rosberg a harmadik.

15.11: Barrichello, Rosberg, Kovalainen, Massa, Hamilton, Raikkönen, Button, Alonso az első nyolc. Húsz perc a végéig.

15.12: Vettel a 9., Webber a 10.

15.20: Hamilton másodiknak jött föl.

15.23: 1:15.446-ot ment Rosberg, de egy perccel később hamilton ezt 1 ezreddel megjavította, 1:15.445 a legjobb idő.

15.24: 1:15.243, Rosberg visszavágott.

15.26: Fisichella és Massa oda-vissza előzték egymást, az olasz bemutatott a brazilnak, aki visszamutogatott neki.

15.29: Rosberg nem tudott befordulni, egyenesen ment, majd visszatolatott a pályára.

15.32: Vége, Rosberg, Hamilton, Barrichello, Buttont, Massa, Vettel az első hat, Raikkönen 8., Alonso 11.

A Monacói Nagydíj 2. szabadedzésének végeredménye

1. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:15.243 45 kör

2. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1:15.445 + 0.202 34

3. Barrichello Brawn-Mercedes (B) 1:15.590 + 0.347 40

4. Button Brawn-Mercedes (B) 1:15.774 + 0.531 35

5. Massa Ferrari (B) 1:15.832 + 0.589 41

6. Vettel Red Bull-Renault (B) 1:15.847 + 0.604 33

7. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) 1:15.984 + 0.741 44

8. Raikkonen Ferrari (B) 1:15.985 + 0.742 42

9. Nakajima Williams-Toyota (B) 1:16.260 + 1.017 42

10. Piquet Renault (B) 1:16.286 + 1.043 42

11. Alonso Renault (B) 1:16.552 + 1.309 38

12. Webber Red Bull-Renault (B) 1:16.579 + 1.336 27

13. Sutil Force India-Mercedes (B) 1:16.675 + 1.432 37

14. Trulli Toyota (B) 1:16.915 + 1.672 42

15. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) 1:16.983 + 1.740 47

16. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 1:17.052 + 1.809 47

17. Heidfeld BMW-Sauber (B) 1:17.109 + 1.866 39

18. Glock Toyota (B) 1:17.207 + 1.964 44

19. Fisichella Force India-Mercedes (B) 1:17.504 + 2.261 44

20. Kubica BMW-Sauber (B) idő nélkül (motorhiba) 2

Keretes szöveg.

A Monacói GP 1. edzése percről percre

10.00: Nyitva a boxutca. Az idő szép, süt a nap, 24 fok van, a versenyzők készülődnek.

10.01: Sorra jönnek az autók a melegítő körükre, pályán a BMW, a Force India, a Toro Rosso, a Renault.

10.02: A legtöbben visszajöttek, de Sebastian Vettel, akinek Red Bull-Renaultján először van az új típusú diffúzor, maradt egy gyors körre.

10.03: Jenson Button követte őt, de feltartották, elindult Felipe Massa is.

10.08: Teljes gyors kört még nem tett meg senki.

10.13: Volt már a pályán Kimi Raikkönen is, de teljes fordulót ő sem tett meg.

10.16: Nick Heidfeld majdnem két kört ment, de egyik sem volt teljes.

10.18: Sebastien Buemi az első gyors kör, 1:25.201.

10.25: Buemi, Glock, Trulli a sorrend, a vezető svájci 1:21-nél jár.

10.26: Massa 3., Bourdais 5.

10.28: 1:20.6, vezet a brazil ferraris.

10.29: 1:20.5, Glock vezet.

10.30: A toyotás 1:19.9-re javított.

10.32: 1:19.2, Massa visszavette a vezetést.

10.33: Kimi Raikkönen feljött csapattársa mögé.

10.39: Jenson Button már második, Fernando Alonso harmadik, Lewis Hamilton negyedik.

10.42: Hamilton 1:18.3-es körrel átvette a vezetést.

10.44: 1:17.5-nél jár már a világbajnok mclarenes.

10.48: Hamilton, Rosberg, Webber, Barrichello, Alonso, Massa, Nakadzsima, Button, Vettel, Raikkönen az első 10.

10.55: Kiürült a pálya, Heikki Kovalainen próbálkozik egyedül.

11.00: Felipe Massa feljött másodiknak Rosberg elé, de Hamilton idejével nem bír.

11.03: Vettel Renault-motorja elfüstölt. Idén ez nem gond, évente 8 motort használhat minden pilóta, kicserélik neki.

11.07: Rubens barrichello 1:17.505-tel élre állt. Mögötte Hamilton, Massa, Rosberg, Alonso, Webber, Button. Raikkönen 9.

11.08: 1:17.189, Barrichello tovább javított.

11.11: A másik Red Bull, Webberé is lelassult.

11.15: Üres a pálya.

11.18: Barrichello, Trulli ismét az aszfalton.

11.19: Raikkönen negyediknek jött előre.

11.32: Vége a tréningnek, Barrichello, Massa, Hamilton, Kovalainen, Raikkönen a sorrend. Button 8., Alonso 9., Vettel 13. A második edzés délután kettőkor kezdődik.

A Monacói GP 1. szabadedzésének végeredménye

1. Barrichello Brawn-Mercedes (B) 1:17.189 25 kör

2. Massa Ferrari (B) 1:17.499 + 0.310 31

3. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1:17.578 + 0.389 25

4. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) 1:17.686 + 0.497 29

5. Raikkonen Ferrari (B) 1:17.839 + 0.650 30

6. Nakajima Williams-Toyota (B) 1:18.000 + 0.811 29

7. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:18.024 + 0.835 27

8. Button Brawn-Mercedes (B) 1:18.080 + 0.891 27

9. Alonso Renault (B) 1:18.283 + 1.094 30

10. Webber Red Bull-Renault (B) 1:18.348 + 1.159 22

11. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) 1:18.695 + 1.506 36

12. Piquet Renault (B) 1:19.204 + 2.015 36

13. Vettel Red Bull-Renault (B) 1:19.233 + 2.044 16

14. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 1:19.255 + 2.066 30

15. Fisichella Force India-Mercedes (B) 1:19.534 + 2.345 27

16. Kubica BMW-Sauber (B) 1:19.560 + 2.371 20

17. Heidfeld BMW-Sauber (B) 1:19.579 + 2.390 22

18. Sutil Force India-Mercedes (B) 1:19.600 + 2.411 23

19. Glock Toyota (B) 1:19.698 + 2.509 23

20. Trulli Toyota (B) 1:19.831 + 2.642 28

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok