Brawn megnyerette Buttonnal a futamot

2009. május 11., hétfő 10:53 |
Csalódott volt a Spanyol GP után Rubens Barrichello, mert azt gondolta, övé lesz a verseny, miután a rajtnál megelőzte csapattársát. Az istálló viszont megváltoztatta az angol stratégiáját, így végül ő győzött. A csapatfőnök visszautasítja a szándékosságot, de Button taktikája lett a jobb, ha nem is szándékosan.

Jenson Button nyerte vasárnap a Spanyol Nagydíjat, szezonbeli negyedik sikere után felmerült, istállója szándékosan segítette az első helyre a futam első negyedében vezető csapattársa, Rubens Barrichello elé.

A brazil lerajtolta, megelőzte az angolt az indulásnál, néhány másodperccel vezetett, jobban megtankolt autójával később kellett a depóba mennie. Ennek ellenére veszített, mert Buttont, hátrányát látva a tervezett háromról két kiállásos stratégiára tették át.

”Egy-két körrel tovább maradhattam a pályán, örültem, hogy a kezemben van a futam. Nagyon meglepődtem, amikor Jensont két tankolásra változtatták, onnét kezdve padlógázon kellett nyomnom végig. Csalódott vagyok, mert nem nyertem, pedig azt gondoltam, a zsebemben van” – nyilatkozta a végül második Barrichello a sajtótájékoztatón.

Button ugyanitt elárulta, nem ő döntött a stratégiájáról, hanem a csapat: ”Egyforma taktikán voltunk, de engem átraktak két kiállásra, hogy minden lehetőséget lefedjünk. Három tankolás volt a gyorsabb stratégia, legalábbis azt hittük.”

Az autosport.com megkérdezte Ross Brawnt, Buttonnal szándékosan nyerették-e meg a futamot, de a csapatfőnök ezt visszautasította.

”Az első kanyarban kiderült, nincs sorrend nálunk. Rubens nagyszerűen rajtolt, lehagyta Jensont. Szeretném, ha nyerne egy versenyt, mert az jó lenne a csapatnak is. Nincs kivételezés” – válaszolta, majd kifejtette, mi történt pontosan.

”Jenson kevesebb benzinnel indult, mint Rubens, azt gondoltuk, ellép majd az élen. Amikor láttuk, hogy nem ez történik, változtatnunk kellett a taktikáján.”

Brawn szerint Barrichello nem volt elég gyors, ezért lett második: ”A harmadik szakaszában sokkal lassabb volt, mint számítottuk, ekkor ment el a versnye, mert Jenson a több benzinnel jobban ment”.

A brazil a gumik mellett panaszkodott egy rejtélyes hibára is. ”A harmadik szett gumi nem volt jó, lehet, hogy valami el is tört az autón, ezért nem tudtam tartani a tempót. A végén megkönnyebbülés volt beérni másodiknak”.

Button bő tíz másodperccel futott be elsőként, így végül az ő kétfeltöltéses taktikája lett a jobb, még ha nem is szándékosan.

A brit öt futamból négyet nyert idén, vezeti a világbajnokságot Barrichello előtt 14 ponttal.

A dél-amerikai és Brawn a Ferrarinál korábban évekig dolgoztak együtt, épp idén mondta el a pilóta, hogy élete egyik legrosszabb élménye a 2002-es Osztrák GP volt, amikor a csapat szerződésbontással fenyegette, ha nem engedi el Michael Schumachert. Az istálló taktikáját azon a futamon is Ross Brawn dolgozta ki.

A hétszeres bajnokkal Brawn akkoriban többször nyert a furcsának tűnő három kiállással, egyszer Franciaországban, egyszer a Magyar GP-n, még a 90-es évek végén. A németnek végig 100 százalékon kellett autóznia, hogy a stratégia sikeres legyen, neki sikerült kihasználnia.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok