HIRDETÉS

Raikkönen egy éve nem nyert semmit

2009. április 27., hétfő 15:47
Tizennyolc futammal ezelőtt állt legutóbb a dobogó tetején a ferraris, de volt már 19-es és 28-as nyeretlenségi sorozata is. Végigfutottuk az elmúlt 12 hónapját.

Pontosan egy éve nyert legutóbb Forma-1-es futamot Kimi Raikkönen: 2008. április 27-én, a Spanyol GP-n.

Nehéz elhinni, hogy a 2007-es világbajnok 365 napja van siker nélkül, de tény, hogy az elmúlt 18 futamból egy sem jött össze neki. A szezonnyi versenyből hétszer nem ért célba, kétszer nem szerzett pontot, háromszor uárt nem dobogós helyen, hatszor állt a pódiumon: ötször harmadik, egyszer második lett.

Kieséseiből öt volt baleset, négyszer ő hibázott: Monacóban Adrian Sutilt lökte meg hátulról, Belgiumban korlátnak csúszott a vizes pályán, Szingapúrban egyenesen ment a falnak, idén Ausztráliában fűre sodródott, lekoccolta a falat.

Kanadában vétlen volt, Lewis Hamilton ment neki a depóban, Valenciában Ferrarijának motorja ment tönkre – miután elütötte egyik szerelőjét –, ebben az évben, Malajziában a KERS romlott el nála.

Tavaly a vb-t a harmadik helyen zárta, idén három ponttal a 12. helyen áll. A Ferrari pocsékul kezdte a szezont, az első három GP-n egyik kocsija sem szerzett pontot. 1981-óta nem indultak ilyen gyengén, Raikkönen vasárnapi hatodik helye törte meg a nulla pontos sorozatukat, ezért nem a 2009-es az istálló történetének legrosszabb szezonkezdete.

kimi

”Örülök, hogy néhány pontot kaptam, de a teljesítményünkkel nem lehetek elégedett. Elég régóta versenyzem ahhoz, hogy ne örüljek igazán egy hatodik helynek, mindannyian tudjuk, fejlődnünk kell” – idézte az autosport.com a finnt, aki 40 másodperccel végzett a győztes Jenson Button mögött.

Győzelem nélküli sorozata legutóbbi sikere helyszínén, Barcelonában törhetne meg, ott lesz a következő futam két hét múlva. A Ferrari F60-ast felújítják, de így sem valószínű, hogy nyerni lehet vele. ”A fejlesztésekkel elméletileg nagyot lépünk előre Barcelonában, de hogy mekkorát, csak ott derül majd ki” – értékelte esélyét a 2007-es világbajnok.

Nagyon hosszú, de Raikkönennek a mostani csak a 3. leghosszabb nyeretlen szériája. 2003-as első és 2004-es második F1-es győzelme között 28 futam, szűk másfél év telt el. Malajziában ünnepelt először március végén, majd a következő év augusztusának utolsó napjaiban.

Időben közel ilyen hosszú volt, futamszámban a mostaninál csak eggyel hosszabb 2005-2007-es sorozata. Akkor Japánban nyert 2005 októberében, a 16. helyről rajtolva, majd 2006-ban egyszer sem győzött. Első ferraris nagydíján, 2007 márciusában szakadt meg nyeretlensége.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől