Vettel nyerte a kínai esőversenyt

2009. április 19., vasárnap 08:38 |
A 21 éves német pilóta szerezte a Red Bull első győzelmét csapattársa, Mark Webber előtt. Jenson Button 3., a Ferrari megint pont nélkül maradt.

Szakadó esőben győzött a Kínai Nagydíjon Sebastian Vettel vasárnap: másodszor nyert F1-futamot, csapata első sikerét szerezte.

A német tehetség az első helyről rajtolt, de körökön át csak a biztonsági autó mögött mehetett - a túl nagy eső miatt nem volt rendes rajt, a 9. fordulóban gyorsíthatott a mezőny.

Vettel természetesen élre állt, Webber és a Barrichello hibája miatt előrébb kerülő Button követte. Az első három elég gyorsan kialakult, közöttük változott a sorrend a különböző stratégiáik miatt.

Egyszer még bejött a biztonsági kocsi a sok víz miatt, sokan csúsztak ki, pördültek meg. Lewis Hamilton háromszor is elhagyta a pályát, de mindig visszajött.

Vettel csak néhány körre veszítette el a vezető helyet, a leggyorsabb volt végig, könnyedén futott be. Webbernek a második helyre lehetett esélye, Buttonnak a harmadikra, nem is eröltette az előre jutást.

Barrichello ért be negyediknek, a McLarenek az 5-6. helyen végeztek. Újra pontot szerzett az újonc Sebastien Buemi a Red Bull-másolat Toro Rossóval.

A Ferrarinak megint borzalmas hétvégéje volt, Felipe Massa motorhiba miatt kiesett, Kimi Raikkönen 12. lett, a világbajnok csapat három nagydíj után még mindig nem szerzett pontot.

A Red Bull ellenben tökéltesen ment, Vettel szombaton az istálló első pole pozícióját, majd futamgyőzelmét szerezte. A vb-t viszont a Brawn GP vezeti biztosan, Button idén csak négy pontot veszített.

Vettel sikere a diffúzor-ügy miatt különösen fontos, az ő kocsiján a hagyományos fenéklemez van: Adrian Newey főmérnök a napokban kezdett dolgozni az új alkatrészen, amivel autójuk még gyorsabb lehet.

A vb újra csak egy nagyon szűk hetet pihenhet, péntektől folytatódik Bahreinben.

A Kínai GP körről körre

8.50: A biztonsági autó beállt a mezőny elé, felvezetéssel indul a futam.

8.59: Elindult a mezőny, de csak lassan haladhat. Rengeteg víz van a pályán.

1.kör: Megtettek egy fordulót, változatlanul esik. Nem sokat látni, Jenson Button emiatt panaszkodik. Fernando Alonso azt mondta, a gumik jól tapadnak, de egyelőre nem engedik versenyezni a pilótákat.

2.: Felipe Massa lefutott a pályáról, de visszajött azonnal.

3.: Sebastian Vettel szerint mentek már rosszabb időben is, az első helyről induló német pilóta nem aggódik. Adrian Sutil mégis majdnem neki ment Nelsinho Piquet-nek, ő is lement az aszfaltról, de vissza tudott jönni.

5.: Kimi Raikkönen is meglátogatta a bukózónát az utolsó kanyarban. Minden változatlan, Alonso szerint ha gyorsabban mehetnek, elkezdhet száradni a pálya. Adrian Sutil tankolt.

6.: Nico Rosberg is benzint kapott meg új gumikat.

7.: Lewis Hamiltonnal közölték, a következő fél órában nem fog javulni az idő. Alonso is kijött tankolni.

9.: Elengedte a mezőnyt a biztonsági kocsi. Egy előzés volt, Hamilton elment Raikkönen mellett. A ferrarisnak nem megy rendesen a kocsija.

10.: Vettel, Webber, Barrichello, Button, Trulli, Hamilton, Raikkönen, Buemi a sorrend. Hamilton megelőzte Trullit.

11. Button megelőzte Barrichellót.

12.: Hamilton megpördült, Buemi, Massa, Raikkönen, Kovalainen is elment mellette.

13.: Buemi leelőzte Trullit, nagyon jól megy az újonc, már 5.

14.: Massa is Trulli elé került. Webber a 2.helyről kijött tankolni.

15.: Vettel az élről kiment benzinért, Button vezet. Vettel 3. Raikkönen, Hamilton elment Trulli mellett. Az angol lenyomta a finnt is,hetedik.

17.: Button, Barrichello, Vettel, Buemi, Webber, Massa, Raikkönen, Hamilton a sorrend. Trulli autójáról leszakadt a hátsószárny. Robert Kubica ment neki. Komoly baleset volt, a BMW-n első szárnyat cseréltek.

18.: Újra a biztonsági kocsi a pályán. Lassú menet. Button jön tankolni, rögtön utána Barrichello. Vettelbe szaladt Buemi, a Toro Rossónak megsérült az első szárnya. A vezető németnek a jobb hátsó kerekét érte az ütés, de maradt az élen.

20.: Vettel, Button, Massa, Webber a sorrend.

21.: Massa autója megállt a pályán, a brazil kiszállt.

22.: Raikkönen, Hamilton, Barrichello, Kovalainen, Bourdais a 4-8. helyen.

23.: Kiment a biztonsági autó, Vettel el is lépett. Hamilton megelőzte Raikkönent.

24.: Vettel már majdnem 4 másodperccel Button előtt.

25.: A Red Bull-pilóta már bő 6 másodperccel az élen.

26: Buttonnal közölték, h jobban áll benzinnel, mint a Red Bull előtte és mögötte. Raikkönen jön tankolni és gumikért az 5. helyről.

28: Vettel 10 másodperccel van Button előtt, Webber kezdi támadni Buttont. Az ausztrál meg is előzte az angolt, mert ő lefutott a pályáról.

31.: Webber leszaladt a célegyenes elején, Button visszaelőzte, de a Red Bull újra eléje került.

32:: Vettel 17 másodperccel vezet.

33.: Hamilton jött tankolni és gumiért. A 8. a világbajnok, feltöltötték a végéig.

34.: Kovalainen, Barrichello, Alonso, Buemi a sorrend Hamilton előtt.

35.: Kovalainen, majd Alonso járt a depóban.

36.: Vettel 17 másodperccel volt Webber és 25-tel Button előtt, amikor tankolni ment. Harmadiknak jött vissza, Webber vezet a brawnos előtt.

37.: Alonso megpördült, de megfogta és visszaállt.

39.: Webber is kiment, Button vezet. Az ausztrál harmadiknak esett vissza.

40.: Vettel simán megelőzte Buttont, újra ő vezet.

41.: Alonso előzte Raikkönent a 11.helyért.

42.: Button a depóban, benzint és új gumit kapott. Negyedik helyre jött vissza. Vettel, Webber, Barrichello előtte.

43.: Barrichello követte csapattársát a boxban.

44.: Az újonc Buemi a negyedik helyen.

46.: 10 kör a végéig, a vezető hármas változatlan.

48.: A 4. Barrichellóra rámegy Kovalainen és Hamilton.

49.: Hamilton harmadszor pördült meg, Adrian sutil elment mellette, és a hatodik helyen van. Mögöttük Heidfeld a 8.

51.: Sutil odacsapta autóját, megcsúszott a vizen. A két első kereke leszakadt, de a pilóta simán kiszállt a roncsból. Hamilton, Glock, Buemi az utolsó három pontszerző helyen.

56.: Utolsó kör - Sebastian Vettel megnyerte a Kínai GP-t,és megszerezte a Red Bull Racing első F1-es győzelmét. Csapattársa, Webber a második, Jenson Button a harmadik.

A Kínai Nagydíj végeredménye

1. Vettel Red Bull-Renault (B) 1h57:43.485

2. Webber Red Bull-Renault (B) + 10.970

3. Button Brawn GP-Mercedes (B) + 44.975

4. Barrichello Brawn GP-Mercedes (B) + 1:03.704

5. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 1:05.102

6. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 1:11.866

7. Glock Toyota (B) + 1:14.476

8. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) + 1:16.439

9. Alonso Renault (B) + 1:24.309

10. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1:31.750

11. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 1:34.156

12. Raikkonen Ferrari (B) + 1:35.834

13. Kubica BMW Sauber (B) + 1:46.853

14. Fisichella Force India-Mercedes (B) + 1 kör

15. Rosberg Williams-Toyota (B) + 1

16. Piquet Renault (B) + 2

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok