Tanulják a láthatatlan erőművet az F1-ben

2009. március 28., szombat 18:58 |
A mintegy 30 kilós szerkezetet, a KERS-t titkolják az istállók, még az sem tiszta, hogyan és mikor jutnak hozzá a mintegy 80 plusz lóerőhöz a pilóták. Két világbajnok mesélt eddigi tapasztalatairól.

Használható, de nem kötelező 2009-től a Forma-1-ben a KERS, vagyis a kinetikus energiát hasznosító rendszer, ami a kocsi mozgási energiáját tárolja el, majd adja vissza a gépnek gombnyomásra.

motor

A mintegy 30 kilós szerkezet szinte láthatatlan, annyira titkolják az istállók, még az sem teljesen tiszta, hogyan és mikor jutnak hosszá a mintegy 80 plusz lőerőhöz.

”400 kilodzsúllal gazdálkodhatunk, ami egy körben úgy hat és fél másodpercnyi extra energiát jelent. 1-2 másodperces periódusokra próbáljuk használni, nagyjából elosztva az egész fordulóra” – árulta el a nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján a mclarenes Lewis Hamilton.

Csapatán kívül a Ferrari, a Renault és valószínűleg vetette be már az első napon a KERS-t.

Fernando Alonso is igyekezett kifejteni, hogyan kap új erőre a kocsi: ”A mérnökeink megmondják, hol kell alkalmaznunk, ehhez próbálunk igazodni. Persze lehetséges egyszerre elhasználni az egészet, de erre inkább versenyen kerülhet sor, amikor pozícióért harcolunk, és egyetlen manőverrel akarjuk végrehajtani az előzést. Az igazi haszna a futamon derül ki, mindannyiunknak új tapasztalat lesz.”

Az eddigi szabadedzéseken egyik pilóta sem szerepelt jól, Alonso a középmezőnyben, Hamilton az utolsók között végzett még a KERS-sel is.

”Egy gyors körre használjuk, még tanuljuk, hogy a hosszabb periódusokra hogyan osszuk el az erőt, nem hiszem, hogy probléma lesz” – idézte az autosport.com a tavalyi világelsőt, veleményével egyetértett a kétszeres bajnok.

A ferrarisok Melbourne-ben még nem nyilatkoztak, de Kimi Raikkönen a napokban már dicsérte a szerkezetet, és gyors is volt az első tréningen.

A BMW-nél inkább Nick Heidfeldnek lehet hasznos, tömege miatt a nagy termetű Robert Kubicánál nehezebb az autó kiegyensúlyozása.

A Brawn GP nem fejleszt KERS-t, de így is a leggyorsabbak között vannak Ausztráliában, az edzéseket megnyerő williamses Nico Rosberg még nem alkalmazta.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.

F1

Aggódnak a Ferrarinál
Az F2012 a teszt első három napján nem hozta az elvárásokat, Massával és Alonsóval is csak a középmezőnyre volt jó.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...