A Toyoták csaltak, az utolsó sorból indulnak

2009. március 28., szombat 13:20 |
Három autót is megbüntettek az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után. A címvédő Hamilton a tizennyolcadik helyről indulhat vasárnap, a két Toyota az utolsó sorból.

Ausztrál idő szerint késő éjjel úgy határozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy három autót megbüntet, ezzel nem hagyja helyben az edzésen elért eredményét.

A világbajnoki címvédő, egyébként is gyengén teljesítő Lewis Hamiton öt helyes büntetést kapott sebességváltó-csere miatt: a mezőny végéről kellett volna rajtolnia, de mivel mindkét Toyotát utólag kizárták az időmérőről, a tizennyolcadik helyet kapja. A japán kocsik az utolsó sorból indulnak.

A Toyoták ellenőrzésekor a hátsó szárnyak felső elemeit hajlékonynak találták, így a hatodik időt autózó német Timo Glockot és az eredménye alapján nyolcadik olasz Jarno Trullit az utolsó sorba kényszerül. Az előírások tiltják a hátsó légterelők alakváltását.

Az alkatrészeket ki kell cserélni a két autón, ha indulni akarnak a versenyen. A Toyota nem fellebbez az ítélet ellen, vagyis elismeri vétkességét, közleményben jelezte megoldja a problémát vasárnapig.

Az új rajtsorrend:

1. sor: Jenson Button (brit) Brawn-Mercedes 1:26,202 perc Rubens Barrichello (brazil) Brawn-Mercedes 1:26,505

2. sor: Sebastian Vettel (német) Red Bull-Renault 1:26,830 Robert Kubica (lengyel) BMW-Sauber 1:26,914

3. sor: Nico Rosberg (német) Williams-Toyota 1:26,973 Felipe Massa (brazil) Ferrari 1:27,033

4. sor: Kimi Ra:ikkönen (finn) Ferrari 1:27,163 Mark Webber (ausztrál) Red Bull-Renault 1:27,246

5. sor: Nick Heidfeld (német) BMW-Sauber 1:25,504 Fernando Alonso (spanyol) Renault 1:25,605

6. sor: Nakadzsima Kazuki (japán) Williams-Toyota 1:25,607 Heikki Kovalainen (finn) McLaren-Mercedes 1:25,726

7. sor: Sébastien Buemi (svájci) Toro Rosso-Ferrari 1:26,503 Nelson Piquet jr. (brazil) Renault 1:26,598

8. sor: Giancarlo Fisichella (olasz) Force India-Mercedes 1:26,677 Adrian Sutil (német) Force India-Mercedes 1:26,742

9. sor: Sébastien Bourdais (francia) Toro Rosso-Ferrari 1:26,964 Lewis Hamilton (brit) McLaren-Mercedes 1:26,454 - szabálytalan sebességváltócsere miatt 5 hellyel hátrébb sorolták

10. sor: Timo Glock (német) Toyota 1:26,975 Jarno Trulli (olasz) Toyota 1:27,127 - szabálytalan alkatrészek használata miatt kizárták őket, az utolsó két helyről rajtolhatnak

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok