HIRDETÉS

A Brawn a legjobb, a McLarent elszúrták

2009. március 16., hétfő 18:02
A Honda-utód nyeri a teszteket a Mercedes-motorral, a McLaren csak a középmezőnyben van vele. Nem tagadják, elrontották a kasztnit, igyekeznek kijavítani a jövő hét végi szezonnyitóra.

Szenzációsan kezdte első tesztidényét a Forma-1-ből kilépett Honda marádványaiból alakult Brawn GP: Rubens Barrichello a legjobb időt érte el a múlt heti, barcelonai teszten és az élen végzett az e heti, jerezi gyakorlás első napján is.

”A Brawn mindannyiunknak elérhetetlen” – mondta Felipe Massa Ferrari-pilóta, véleményét a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is megerősítette: ”A sebességük valós, nem üres tankkal köröznek, hogy vonzzák a szponzorokat.”

A majdnem teljesen fehér autón egyelőre egyetlen támogatói felirat sincs, felmerült, emiatt kevés benzinnel mennek, de a riválisok is elismerik, nem ez a helyzet.

Jenson Button és brazil kollégája annak ellenére van mindig a legjobbak között, sőt az élen, hogy autójuk szűk két hete futott először. Az ellenfelek január közepe óta szinte megállás nélkül tesztelnek.

mclaren

”Ott vagyunk, ahol terveztük” – idézte az autosport.com a magabiztosan nyilatkozó névadó csapatfőnököt és tulajdonost, Ross Brawnt.

A BGP001-es modell 15 hónapja készül, a Honda elsőként kezdte tervezni a 2009-es szezonra, miután hamar rájöttek, 2008-as gépük helyrehozhatatlan. Már benne van a zseninek becézett Brawn keze is, elkészülését ő irányította, ennek eredménye a pályán is meglátszik.

A világbajnoknak nincsenek ilyen jó napjai, Lewis Hamilton istállója, a McLaren elismerte, új gépük nem elég gyors. ”Nincs azon a szinten, mint szeretnénk, a sáját követelményeinknek végképp nem felel meg” – árulta el Martin Whitmarsh csapatfőnök.

Hamilton és Heikki Kovalainen csak a középmezőnyben végzett, mert aerodinamikailag elhibázott a gép. Tudják, csak ez lehet a probléma, mert a Brawnt is Mercedes-motor hajtja, ugyanaz, ami a McLaren MP4-24-esben van.

Whitmarsh kijelentette, minden erejükkel a hibák kijavitásán dolgoznak, az utolsó, csütörtöki tesztnapig a lehető legtöbbet szeretnék helyrehozni. Sok idejük nincs, a szezon jövő hét végén indul Ausztráliában.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől