HIRDETÉS

A BMW eltüntette az autószörnyeteget

2009. január 20., kedd 12:54 |
A német a hatodik Forma-1-es csapat, amely bemutatta 2009-es kocsiját: egyéni kasztni, benne a legfejlettebb KERS. Robert Kubica már ki is próbálta.

Autóbemutatót tartott kedden Valenciában a BMW, a Forma-1-es csapat 2009-es gépét a két pilóta, Robert Kubica és Nick Heidfeld leplezte le a pálya célegyenesében.

A kocsi átmeneti elődje borzasztóan nézett ki, ezt a tesztpilóta Christian Klien is elismerte, a végtermék viszont pofás lett, hasonlóan a már látott Ferrarihoz, Toyotához, McLarenhez, Wiiliamshez és Renault-hoz.

Az első és a hátsó szárny nagy és széles, illetve kicsi és keskeny, az oldaldobozokban tér el leginkább a gép a többitől: magas, hullámos, élesen bevág lefelé, majd kiszélesedik. Az orr vastag és lapos.

A kocsi legfőbb erőssége a KERS lehet, amit a BMW tavaly elsőként kezdett fejleszteni, és próbált ki.

A fényezés semmit sem változott, kivéve, hogy a Credit Suisse logója lekerült. A Petronas, mint főszponzor maradt, a svájci bank a gazdasági válság miatt hagyhatta el a csapatot.

A tesztelés azonnal, még kedden megkezdődött, Robert Kubica ült elsőként a volánhoz.

A BMW negyedik szezonját kezdi a Forma-1-ben, tavaly csak a Ferrari és a McLaren előzte meg, idén az istálló célja a világbajnoki cím.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől