HIRDETÉS

Kierőszakolták Schumacher elengedését

2008. november 25., kedd 10:39
Elküldték volna Rubens Barrichellót a Ferraritól, ha 2002-es, botrányos Osztrák Nagydíjon nem engedi nyerni csapattársát, Michael Schumachert, állítja a brazil pilóta.

Az esetből nagy balhé lett, mert a szezon első harmadában történt a dolog, még tíznél is több verseny volt hátra. Ráadásul Barrichello végig vezette a futamot, csak méterekkel a cél előtt hagyta elmenni a későbbi hétszeres F1-bajnokot.

A közönség fütyült, Schumacher érezte, gáz van, a díjátadáson átadta a dobogó felső fokát Barrichellónak.

A Ferrarit egymillió dollárra büntették a verseny és a díjkiosztás befolyásolása miatt, és betiltották a csapatutasításokat, amikor a depóból rádión utasítják az egyik pilótát, hogy eressze el a másikat.

”Nyolc körrel a vége előtt elkezdtünk egyezkedni a boxszal, azt akarták, engedjem el Michaelt – árulta el Barrichello hat év után a brazil Fantastico magazinnak. – Ahogy teltek a körök, egyre hevesebb lett a vita. Úgy döntöttem, nem engedem el, de az utolsó előtti kanyarban már azzal fenyegettek, felülvizsgálják a szerződésemet, ha nem teszem, amit mondanak. Jobbnak láttam engedni, különben tényleg elküldtek volna.”

A Ferrari sajtófőnöke egyetlen mondattal kommentálta a vádat: ”Majd az idő eldönti, igaz-e, amit mond.” Szavai nehezen magyarázhatóak, de nem tűnnek cáfolatnak.

A 37 éves Barrichello idén a Forma-1 történetének legtöbb futamon indult pilótája lett, de várhatóan befejezi pályafutását, mert csapata, a Honda fiatalítani akar. Valószínűleg ezért is pakolt ki a hírhedt ügyről.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....