Újra Senna versenyezhet a Forma-1-ben

2008. október 2., csütörtök 12:55
Bruno Sennát, az 1994-ben meghalt Ayrton unokaöccsét több istálló is szerződtetné 2009-re. Az ifjú tehetséget Gerhard Berger segíti.

Bekerülhet a Forma-1-be 2009-ben Bruno Senna, másfél évtized után visszatérhet a sorozatba a legendás név. A 25 éves tehetség nagybátyja, Ayrton Senna 1994-ben halt meg a San Marinó-i futamon, a háromszoros világbajnok halála megrázta a sportot.

Bruno, akivel ő szerettette meg a sebességet, idén az F1-be vezető GP2-es bajnokságban versenyzett, második lett a pontversenyben.

”Remek szezonom volt, jövőre a Forma-1-be kerülhetek. Jó néhány csapattal tárgyaltam, érdeklem őket. Van versenyzői és tesztelői ajánlatom is, de akadnak riválisaim, akiket ki kell szorítanom, hogy autóhoz jussak” – nyilatkozta a kis Senna a Reuters hírügynökségnek.

senna

Brunót a tragédia miatt édesanyja majdnem 18 éves koráig tiltotta a versenyzéstől, de felnőttként már azt tesz, amit akar, így elindította karrierjét.

A brit Forma-3-ban bajnok lett, majd Gerhard Berger segítségével továbblépett. Berger Ayrton csapattársa volt a McLarennél a 90-es évek elején, jó barátok lettek. Jelenleg az osztrák a feltörekvő Scuderia Toro Rosso tulajdonosa, a Monzában győztes Sebastian Vettel csapatfőnöke. A 21 éves német jövőre a Red Bull Racinghez kerül, így legalább egy szabad ülés lesz a csapatnál.

”A Toro Rosso szóba jöhet, de nem az egyetlen. Gerhard sokat segített nekem eddig is” – ismerte el Bruno Senna, hogy szívesen látnák őt a kiscsapatnál, ahol a másik jelenlegi pilóta, Sebastien Bourdais pozíciója sem biztos.

Érdeklődhet még utána a Force India, a Honda és a Renault, mindegyiknél bizonytalan egy versenyző helye.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....