Kimi Raikkönennek Senna rekordja kell

2008. szeptember 3., szerda 16:46 |
Jelentős hátrányban kezdi a hétvégi Belga Nagydíjat a világbajnok, ha újra botlik, az a címvédésébe kerülhet. A visszavágás mellett Ayrton Senna spái csúcsa motiválhatja.

Győznie kell Kimi Raikkönnek a hét végén Belgiumban, ha nem akar még jobban lemaradni a vb-pontversenyben. Hátránya 13 pont a vezető Lewis Hamilton mögött, ami hat futammal a vége előtt jelentős, de nem behozhatatlan.

A világbajnok tudja ezt, és Ayrton Senna rekordjára hajt: a brazil 1988 és 1991 között sorozatban négyszer győzött Spában.

”Mindennél jobban kell az eredmény, fantasztikus lenne negyedszer nyerni. Spa az év egyik fénypontja nekem, győzelemmel visszakapaszkodhatnék a bajnokságban” – idézte a Ferrari honlapja a pilótát, aki az utóbbi három évben kétszer McLarennel, egyszer az olaszokkal végzett az élen.

A finn lemaradt a bajnokságban, mert a balszerencsés Európa GP-n motorhiba miatt nem ért célba. ”Nem ez volt az első, nem is az utolsó negatív élményem, előfordul az ilyesmi, a lényeg, hogy tudjuk kezelni a helyzetet. Reagálnom kell, mint régen a suliban, amikor rossz jegyet kaptam, jobban kell készülnöm” – mondta a valenciai kiesésére utalva.

kimi

Csapaton belül is harcolnia kell, Felipe Massa hét egységgel van előtte, már felmerült, ha még jobban elhúz, segítenie kell őt a szezon hajrájában.

A múlt heti tesztek után Raikkönen bízik a visszavágásban: ”Eredményes volt a gyakorlás, bár hogy mennyire, csak verseny közben derül ki. Föl kell zárkóznom a bajnokságban, mert a 13 pont sok. Nem visszafordíthatatlan viszont, tavaly 17-et dolgoztunk le két futam alatt.”

Tavaly az utolsó versenyekre ment ekkora hátránnyal a klasszis, mégis megverte Hamiltont, mert a brit csupán 2, a ferraris 20 pontot szerzett. Idén Raikkönen eddig csak kétszer nyert, legutóbb április végén.

A világbajnokság állása

  1. 392  Sebastian Vettel
  2. 270  Jenson Button
  3. 258  Mark Webber
  4. 257  Fernando Alonso
  5. 227  Lewis Hamilton
  6. 118  Felipe Massa
  7. 89  Nico Rosberg
  8. 76  Michael Schumacher
  9. 42  Adrian Sutil
  10. 37  Vitaly Petrov

A konstruktőri vb állása

  1. 650  RBR-Renault
  2. 497  McLaren-Mercedes
  3. 375  Ferrari

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

F1

Raikkönen: Az 1. helyem semmit se jelent
2 év, 3 hónap után első hivatalos tesztnapját megnyerte a finn. De sok következtetést ne vonjunk le. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok