HIRDETÉS

Bocsánatot kért az elgázolt Ferrari-szerelő

2008. augusztus 27., szerda 07:38
Nem Kimi Raikkönen és nem is a tankoló szerelő hibázott a finn valenciai gázolásánál, állítja a Ferrari-főnök Stefano Domenicali. Mindenért a csapat felel.

Felmentette Kimi Raikkönent a Ferrari-főnök Stefano Domenicali az Európa Nagydíj után, ahol a finn elütötte egyik szerelőjét. A csapatvezető szerint az istálló hibázott.

”Könnyű most kritizálni Raikkönent, de szerintem más a helyzet. Kiminek a csapat miatt adódtak problémái. Egy pillanattal korábban indult el, kiélezett helyzetben, amikor tankolt Heikki Kovalainen is, akivel a negyedik helyért küzdött” – idézte a gazzetta.it Domenicalit.

Raikkönen azonnal vállalta a felelősséget a gázolásért, egyszerűen korán próbált elhajtani a tankolásnál.

”A pilóta fényeket lát, pirosat, amikor dolgoznak a szerelők, villogót, amikor fel kell készülnie az indulásra, zöldet, amikor mehet” - magyarázta a Ferrari rendszerét a csapatfőnök.

Az autosport.com tudósítója megkérdezte tőle, milyen volt a lámpa, amikor Raikkönen elindult, mire azt válaszolta: ”Piros.”

A Ferrari több mint egy éve nem használ nyalókát, vagyis a versenyző sisakja elé tartott indítótáblát. Az új módszer eddig jól működött, de most a pilóta hamarabb lépett el, mint kellett volna.

Domenicali viszont megvédte: ”A legegyszerűbb összerakni a kis részleteket, és támadni őt. De itt a világbajnokról beszélünk, aki azért nem ért célba, mert tönkrement a motorja.”

A gép két körrel a boxbaleset után elfüstölt, így Raikkönen pont nélkül maradt, ugyanúgy, mint a másik ferraris, Felipe Massa a Hungaroringen. A hiba is ugyanaz lehetett, de pontosan még nem tudják, mi.

”Hogy érzékeltessem a csapat helyzetét, az embereink teljesen Raikkönen mögött állnak, a sérült szerelő többször bocsánatot kért, pedig nem is ő hibázott. Szerencsére jól van, kevésbé súlyos a baja, mint gondoltuk” – mesélt Domenicali Pietro Timpiniről, akinek a lábközépcsontja tört el.

Az olaszoknak egy tesztjük van, hogy megoldják Raikkönen gondjait: az időmérőkön mindig lemarad Massától, két hónapja nem indult a negyediknél jobb pozícióból, és ott van még a rejtélyes motorprobléma is.

A következő verseny szeptember első hétvégéjén a Belga Nagydíj lesz.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől