HIRDETÉS

Massa nyert, Raikkönen gázolt és bukott

2008. augusztus 24., vasárnap 13:38 |
A brazil Ferrari-pilóta nyerte a valenciai Európa Nagydíjat. Boxkihajtását vizsgálták, de nem vették el tőle a győzelmet. Kimi Raikkönennek elfüstölt a motorja. A 2.helyezett Hamilton megerősítette helyét a vb élén.

Megnyerte a valenciai Európa Nagydíjat Felipe Massa, bár győzelmének körülményeit vizsgálták a versenybírák: második tankolásánál veszélyesen hajtott ki garázsa elől, majdnem ütközött Adrian Sutillel.

A leintés után egy órával vált biztossá, megtarthatja az első helyet, de figyelmeztették és pénzbüntetést kapott.

A brazilnak ezen kívül unalmas versenye volt, a rajtnál élre állt, és ha a kerékcseréket nem számítjuk, ott is maradt a befejezésig.

Nála is nyugodtabban hajtott a második Lewis Hamilton és a harmadik Robert Kubica.

Kimi Raikkönen viszont nem: az ötödik hely környékén szenvedett, amikor második kerékcseréjénél hamar indult el, és elhúzta a töltőcsövővel együtt egyik szerelőjét is. A Ferrari hátsó kereke szinte átment a mérnökön, aki megsérült, hordágyon vitték el.

Két körrel később a világbajnoknak a pályán is gondjai akadtak, a célegyenesbe fordulva elfüstölt kocsijának motorja. A finn feladta a futamot, és már 13 pont a hátránya a vb-t vezető Hamilton mögött. Massa csak hattal van lemaradva.

A vb két hét múlva a belgiumi Spában folytatódik.

Az Európa Nagydíj körről körre

14.00: Elindultak az autók a felvezető körre.

Rajt: Massa remekül jött el, Hamilton megvédte a 2. helyet, Kovalainen elment Raikkönen mellett.

1. kör: Alonso autója lelassult, Massa szerzett egy kis előnyt Hamilton előtt. A spanyolnak Nakadzsima ment neki hátulról, a Renault hátsó szárnya letört. A boxban megcsinálják, de percekbe fog telni.

3.: Massa, Hamilton, Kubica, Kovalainen, Raikkönen a sorrend, de a finnek már nagyon le vannak maradva. Vettel a hatodik.

4.: Alonso kiszállt, és föladta.

5. Massa a leggyorsabb a pályán, Hamilton úgy 3 másodperccel mögötte.

6.: Hamilton képes 3 másodperc körül tartani a különbséget.

9.: Kubica lelassult, Kovalainen és Raikkönen felértek mögéje.

10.: Massa bőven 3 másodperc fölé vitte a különbséget. Kubica BMW-je újra gyorsnak tűnik. Valami papírszerűség ragadt az autó elejére.

11.: Kubica már 12 másodpercre van Massától.

12.: Bő négy másodperccel vezet Massa Hamilton előtt.

15.: Massa állt ki elsőként tankolni, épp Raikkönen elé jött vissza a 4. helyre. Hamilton vezet.

17.: Hamilton is jött tankolni. Raikkönen mögé jött vissza az angol, hozott Massán, de kettejük között van a finn. Kubica vezet, Kovalainen mögötte, majd jön Massa.

18.: Kubica a depóban, Raikkönen szintén, Hamilton leszakadt Massától. Kovalainen az élen.

19.: Kovalainen is megállt tankolni.

21.: Massának ugyanannyi előnye van, mint a boxkiállások előtt. Négy másodperc köruli a különbség.

23.: 4,5 másodperccel vezet Massa.

26.: Massa, Hamilton, Kubica, Kovalainen, Glock, Raikkönen, Trulli a sorrend.

29.: Massa 8 másodpercre otthagyta Hamiltont.

30.: Timo Glock utolsó előttiként ment kitankolni - Piquet van még -, ő csak egyszer áll meg. A német a 9. helyen van.

33.: Piquet is benzint kapott.

35.: Massa 9 másodperccel vezet.

37.: Massa másodszor tankolt, a depóból kifelé épp ráengedték Sutilra, a két autó egymás mellett ment, majdnem összeértek. A Force India-pilóta nem is e ngedte el, csak a pályán.

38.: A versenybírák Massa kihajtását vizsgálják, a Ferrari veszélyes helyzetben engedte ki a brazilt.

39.: Hamilton is benzint kapott. Hat másodperccel van a ferraris mögött.

40.: Kubica is tankolt.

42.: Sutil a falnak csúszott, és föladta.

43.: Raikkönen tankolt, de hamar indult el, elrántotta a csövet, és azzal együtt egyik szerelőjét. A mérnök megsérült, hordágyon vitték el.

44.: A világbajnok a baleset miatt visszaesett a hatodik helyre, Jarno Trulli mögé.

45.: A célegyenesben elfüstölt Raikkönen Ferrarijának motorja, a finn föladta.

48.: Kilenc körrel a vége előtt Massa, Hamilton, Kubica, Kovalainen az első négy.

52.: Öt körrel a vége előtt nyugodtan megy a brazil az élen.

54.: Trulli, Vettel, Glock, Rosberg a 4- 8. helyen.

57., utolsó kör: Massa nyerte az Európa GP-t Hamilton és Kubica előtt. Az angol vezeti a vb-t, hat ponttal megelőzve a ferrarist, 13-mal a harmadik Raikkönent, 15-tel a negyedik Kubicát.

Az Európa Nagydíj végeredménye

1. Massa Ferrari (B) 1h35:32.339

2. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 5.611

3. Kubica BMW Sauber (B) + 37.353

4. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 39.703

5. Trulli Toyota (B) + 50.684

6. Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) + 52.625

7. Glock Toyota (B) + 1:07.990

8. Rosberg Williams-Toyota (B) + 1:11.457

9. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1:22.177

10. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 1:29.794

11. Piquet Renault (B) + 1:32.717

12. Webber Red Bull-Renault (B) + 1 kör

13. Button Honda (B) + 1 kör

14. Fisichella Force India-Ferrari (B) + 1 kör

15. Nakajima Williams-Toyota (B) + 1 kör

16. Barrichello Honda (B) + 1 kör

17. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 1 kör

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől