HIRDETÉS

A Hondának egy évre is kell Alonso

2008. augusztus 4., hétfő 17:48
A japán F1-istálló egyetlen idényre is szerződést adna a kétszeres világbajnoknak, azt remélve, 2010-től kezdődő ferraris megállapodását felrúgja, ha náluk sikeres lesz.

Mindössze egy szezonra is szerződtetné a Honda Forma-1-es csapata Fernando Alonsót, állítja a Guardian és az autosport.com.

A kétszeres világbajnok jelenleg a Renault-nál versenyez, de a sajtó szerint 2010-re már megállapodása van a Ferrarival. Idei eredményeivel nem lehet elégedett, a francia-angol autóval dobogós helyen sem sikerült végeznie, legjobbja a melbourne-i és a hungaroringi negyedik hely.

Az újság és a szájt állítja, a Honda, amely már tavaly is versenyben volt a klasszis megszerzéséért, idén is próbálkozik, még akkor is, ha csak egy évre kaphatja őt meg.

”Egy istállón kívül mindenki szívesen látná Fernandót. Épp nála láttuk, egy hosszabb távú szerződés is megszakadhat egy idény után, szerintem az is megtörténhet, hogy egy évből még egy, majd egy harmadik is lesz” – utalt a pilóta mclarenes kitérőjére Ross Brawn, a Honda csapatfőnöke.

Alonso tavaly vezetett a McLarennél, de az idény végén futó szerződése ellenére távozott, mert nem tudott kijönni Ron Dennis csapatfőnökkel.

Brawnék abban bíznak, a 2009-es autójuk lesz annyira jó, hogy meggyőzzék Alonsót a folytatásról, így megnyerhetik őt hosszabb időre is.

A 27 éves bajnok csak annyit nyilatkozott, jövőjéről később, valószínűleg csak az év vége felé dönt.

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....